Oldal 69 [69]
OCR
könyvbe a szertartást, viszont nem volt megfelelő szövegük. A történeti folyamatok ismeretében kissé abszurdnak tűnik, hogy az egyházi vezetők ezután a plébániai archívumok átkutatására biztatták a rítusért reklamáló papokat. Elő is került egy 18. századi másolat a kishegyesi plébánia irattárában." A rítus leírását a garai plébános is mellékelte leveléhez, amelyben kifejtette, hogy főként a faluban élő németek tartanak igényt a Wetterkerzennek nevezett gyertyäkra, „melyeket vihar közeledtével meggyújtanak, és mellette buzgón imádkoznak kérvén a veszély elhárítását." Az említett új rituálé sohasem jelent meg. Ám maga a szándék, amely a valamikori megtűrt benedikció 20. századi hivatalossá tételét célozta, ennek ellenére tanulságos. Az utóbb említett esetek már önmagukban hordozzák a , vihargyertyák" népi szentelményként történő legújabb kori regisztrálásának lehetőségét. Bálint Sándor — a magyar nyelvterület több pontjáról összegyűjtvén az ilyen típusú adatokat — megállapította, hogy a szóban forgó szentelmény használata a ferences kisugárzású helyeken terjedt el." Fenti 18—20. századi bácskai adataink is ezt támasztják alá. A János és Pál gyertyáinak oltalmazó képességébe vetett hit ezen a területen különösen tartósnak bizonyult, ahogy ezt jelenkori gyűjtésekből származó információk is megerősítik." Bizonyos áldástípusok rövidebb életűek és területileg korlátozottabb használatúak voltak. Példaként említhetjük a Szent Didák érméjével történő vízszentelés szertartását, amelynek egyetlen ismert leírása az 1731-ben kiadott győri szertartáskönyv egyik fennmaradt példányának hátsó lapjain őrződött meg. A szentek közbenjárására történő vízszentelés többféle típusa ismeretes a középkori és kora újkori Európában, amelyek közül , Szent Ignác vizének" benedikciója tett szert a legnagyobb népszerűségre. A jezsuiták által preferált agua Ignatiana mintájára a többi szerzetesrend is igyekezett saját szentjeinek ilyen jellegű attribútumokat kialakítani. Az 1588-ban kanonizált spanyol ferences laikus testvér, Szent Didák efféle kultusza vélhetően hajdani gyógyító tevékenységéből ered, minek követ keztében az érméje belógatásával megáldott vízhez valószínűleg szintén gyógyító funkció kapcsolódott. A benedikció kézzel írott szövegét hordozó győri rituálé vélhetően a 18. században Bajára került. A bejegyzés ottani keletkezését a szent 1780-as években fellendült bajai kultusza erősíti. Szent Didák tisztelete a későbbi századokban alábbhagyott, a közbenjárására irányuló vízszentelés féllegális szertartása elfelejtődött." 15 KÉL Egyházkormányzati iratok. Rituale. Schadl Ignác esperes levele, 1915. márc. 19. KÉL Egyházkormányzati iratok. Rituale. Ribovics András garai plébános levele, 1906. júl. 21. 5 Bálint 1977, I. 479. 156 A 20. szäzad vegi magyarkanizsai hasznälatra: Silling 2002, 70. 57 A témáról bővebben, hivatkozásokkal: Bárth 2000. 184 68
