Oldal 57 [57]
OCR
Hasonlóképpen jó példa a középkori szertartások továbbélésére és a liturgikus szövegek hagyományozódására a szülés következtében elhunyt anyák avatásának rítusa." A szülést követő tisztátalan állapot feloldásának igénye táplálta azt az elemi gondolatot, hogy a halott anyáknak is részesedni kell az avatás (Introductio vagy Benedictio mulieris post partum) egyhäzi szertartäsäban. A rítus végrehajtásának többféle módozata őrződött meg a kézírásos instrukciókban. Szokás volt, hogy a koporsóval a normális avatási szertartás mintájára, stólával bevezetve tértek be a templomba, megakasztva a temetési szertartás menetét. Máskor a temető kapuja szimbolizálta a templomajtót. A benedikciók és orációk szövege részben átalakult és a temetési szertartás elemeivel színeződött. Az elhunytat sokszor egy másik asszony helyettesítette a szertartásnál. Utóbbi szokás ellen Pázmány külön tiltö rendelkezest hozott a Rituale Strigoniense rubrikäiban. A 15-18. szäzadi elszórt, apró adatok meggyőzően mutatják a szokás búvópatakszerű továbbélését valahol a hivatalos rendelkezések és gyakorlat alatt, egyszersmind magyarázatot adva a néhány ilyen jellegű 19—20. századi néprajzi adat eredetére. A , félhivatalos" benedikciós gyakorlatot tápláló népi igények kiszolgálására leginkább a szerzetesrendek, azok közül is elsősorban a bencések, a ferencesek és a jezsuiták mutattak vállalkozókészséget a korszakban. Az alábbiakban a hazai forrásokat e rendekhez kötve vesszük számba. Áttekintésünk remélhetőleg az említett három szerzetesrend benedikciókkal kapcsolatos attitűdjének eltérésére, a körvonalaiban hasonló, ám rezdüléseiben mégis eltérő gyakorlatok jellemző irányaira is rá tud mutatni. 4. Benedikciók a bencés medicina szolgálatában: Sacra arca benedictionum (SAB) Szemlénket a pannonhalmi bencés apátságban keletkezett és jelenleg is ott őr 159 1a . en ng 2% zött szertartäskönyv, a Sacra arca benedictionum című gyűjtemény bemutatäsäval kezdjük, amelynek szövegét a monostor egyik — névtelenségbe burkolózó — szerzetese jegyezte le az 59 fóliós, 297x194 mm nagyságú könyvbe." Munkáját teljességre törekvő bemutatását és elemzését elvégző Radó Polikárp tanulmánya végén megjegyezte: , A magyar liturgiatörténet forrásainak teljes föltárása — előre jelezhetem — még nagyon sok más meglepetést is fog hozni a vallásos néprajz számára." Radó 1943, 260. Az előkerült történeti adalékok fogadtatására és néprajzi fölhasználására lásd: Dömötör 1964, 163; Bálint 1973, 128. 57 Vö. Franz 1909, II. 41-44. 55 Bárth 1999, 371—373. 59 Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár (a továbbiakban: PFK) BKA 6. 9 Szabó 1981, 22. 56
