Oldal 35 [35]
OCR
ritus sacri) követésének, megőrzésének és helyreállításának felügyeletére jött létre. Kezdetben tehát nem annyira az új rítusok kialakítására, mint a hagyományos gyakorlat megőrzésére helyeződött a hangsúly. A kongregáció éppen ezért nem is vett részt sem a Rituale Romanum, sem az egyéb egyházmegyei szertartáskönyvek kialakításában." Vitás esetekben viszont évszázadokig a legfontosabb döntéshozó fórumnak számított a katolikus liturgia terén. A félhivatalos benedikciós gyakorlat némely elemének külön kérvényre történő engedélyezése meg a 19-20. században is e kongregáció és jogutódja hatáskörében maradt." A 17. század második évtizedétől a katolikus Európa egyes tájain változó ütemben, de mégis tendenciaszerűen sorban jelentek meg a Rituale Romanumhoz ,igazított" egyházmegyei szertartáskönyvek. Ezek fő jellemzőjeként — témánk szempontjából — a római rituálé benedikcióinak átvételét és esetenként a helyi gyakorlat egyes rítusaival történő kiegészítését említhetjük. E kiegészítő szertartások mennyisége változó volt az egyes egyházmegyék, sőt időnként az egyes kiadások vonatkozásában is. A megszállottság gyógyítására alkalmazott nagy exorcizmus terén a római rítus pontosabb követése és az alternatívák negligálása figyelhető meg." Az előzőekben jobbára az adatok felsorakoztatásával felvázolt folyamatot megkísérelhetjük a szakirodalomban napvilágot látott elméleti keretekbe illeszteni. Ehhez a francia mentalitástörténet és az angolszász történeti antropológia vonatkozó eredményeit kell segítségül hívnunk. Jean Delumeau csaknem négy évtizede íródott, ám máig az egyik legjobb áttekintésnek számító monográfiájában a 16—18. századi katolicizmus történetét a krisztianizáció és a dekrisztianizáció ket tős tengelyében értelmezi. Előbbi alatt főként a tridenti zsinat hatására megindult egyházszervezeti, művelődési és pasztorációs reformokat (a papi hivatal szerepének, anyagi és műveltségi szintjének megemelése, a missziók, a szentségek, a mise, a katekizmus és az iskolai oktatás megerősítése) tárgyalja, amelyeket — egy másik történeti paradigmában — az ún. konfesszionalizációs (Konfessionalisierung) folyamat katolikus változatának sarokköveiként szoktak említeni. Ezek között kiemel ten kezeli az ältala „folklorisztikus ünnepeknek” nevezett ritusok tilalmazäsät &s visszaszorítását, amelyek az egyházi cselekmények mellett nagyszámú világi, tradicionális szokást is magukba olvasztottak. A benedikciók és exorcizmusok mágikus elemei egyértelműen a , folklorizált kereszténység" kategóriájába sorolha4 Rajner 1901, 66-90. 5 Lásd például a 19. század végi római szertartáskönyv függelékét, amely számos ilyen módon (főként szerzetesrendek és vallásos társulatok számára) jóváhagyott benedikciót tartalmaz: ROM 1881, App. Megállapításaink alátámasztására lásd a bibliográftában idézett és a forrásközlések öszszehasonlító jegyzeteiben konkrétan felhasznált európai egyházmegyei rituálék — itt most külön fel nem sorakoztatott — adatait. 86 34
