Oldal 28 [28]
OCR
rábbi kéziratos liturgikus kódexekből kirajzolódik. Ez a körülmény minden bizonnyal összefüggésben áll azzal, hogy ugyanebből az időből már különféle helyi (egyházmegyei, egyháztartományi) zsinati határozatok egész sora foglalkozik a benedikciók és exorcizmusok helytelen használatával. A határozatok mögött az egyetemek tudós teológusainak nézetei is felfedezhetők." Koblenzben 1451-ben például megtiltották a laikusok szükségtelen részvételét a szentelési eljárásoknál, Eichstattben pedig tilalmazták a nem jóváhagyott benedikciók használatát (1477. Az 1530-as évektől — nyilván a reformáció egyfajta visszahatásaként — még inkább megsokszorozódtak az ilyen jellegű rendelkezések. V. Károly 1548-ban kiadott augsburgi reformediktuma a , De ceremoniis ecclesiasticis" fejezetében tárgyalja az áldásokkal (pl. víz, só, növények, húsvéti bárány, új gyümölcsök) kapcsolatos eljárások értelmezésének helyes és helytelen módját. A szöveg példákat hoz az egyes benedikciók lehetséges szimbolikus magyarázataira, ezzel is elejét véve a mágikus használat lehetőségének. A rendelkezés végül arra inti a plébánosokat, hogy rendszeresen okítsák a híveiket a szentelmények helyes használatára, nehogy az egyházi szertartások helytelenségbe vagy babonaságba forduljanak." A következő évtizedek német egyházmegyei zsinati és vizitációs rendelkezéseinek a benedikciók helyes használata mellett már magának a használatnak a népszerűsítésére is figyelmet kellett fordítani, hiszen — különösen a felekezeti szempontból vegyes tájakon — annak több hivatalosan javasolt, támogatott fajtája is feledésbe merült." A 17. századi egyházi határozatok arra helyezték a hangsúlyt, hogy csak az egyház által jóváhagyott szentelmények (és azok is csak a megfelelő módon) kerüljenek a nép körében felhasználásra. Az 1605. évi prágai szinódus például ,kegyes és dicséretre méltó szokásként" javasolja a kenyér, a bor, a füvek és más dolgok megáldását, ám azok (különösen az ennivalók) oltárra helyezését megtilt ja, és egy arra rendszeresített pad alkalmazását javasolja. Az 1610-ben megtartott augsburgi zsinat határozata arra a szokásra utal, hogy egyesek az oltárterítő alá helyeztek bizonyos tárgyakat (pl. viaszt, füveket), hogy azok a szentmise celebrálásaáltalmegszentelődjenek. A tiltóhatározatcsaka jóváhagyottszentelményeknek az előírt ünnepen történő benedikcióját engedélyezte. Ugyanitt erősen tilalmazták az olyan vihar elleni rítusok alkalmazását, amelyek a szertartáskönyvben nem szerepelnek." Az ermlandi (1610) és a breslaui (1653) egyhäzmegyei zsinat statútumai nem csupán a megszentelhető dolgok szűkre szabott sorát (só, víz, bor, ® Franz 1909, Il. 641-643. “ De quibus omnibus debet populus sedulo et frequenter doceri, ne caeremonias religiose institutas in abusum aut superstitionem vertant, sed ad pietatem exercendam ipsis utantur." Az ediktum vonatkozó részét közli és értelmezi: Franz 1909, II. 644— 645. 5 Több ilyen adatot idéz: Franz 1909, II. 646. 66 Mindkét szinódus határozatára lásd: Franz 1909, II. 647. 27
