Oldal 16 [16]
OCR
kalmat ad a babonás vélekedésre és bálványimádásra"." A megengedett és nem megengedett áldásgyakorlat közötti különbségtétel a keresztény hit mélyebb ismeretét igényelte, amelynek megszerzéséhez elsősorban a katekizmusok nyújthat tak kellő alapot. Utóbbiak széles körű használata azonban már inkább egy követ kező korszakra jellemző." Az egyházi áldás és átok szöveges kifejeződései (benedictiolmaledictio) mintegy szimbiózisban, , azonos tudati síkon" éltek egymás mellett a középkorban. Az átokformulák sajátos változatát jelentik azok a clamor típusú szövegek, amelyek használatát és kontextusát a 8. és 13. század közötti francia bencés források adatai alapján Little mutatta be kiváló monográfiájában." A liturgikus átok itt a pozitív és negatív célzatú votiv misék központi elemeként jelent meg. Gyakran a , ráböjtölés", illetve a szentek és ereklyék megalázásának szokásával is összekapcsolódott. A kutatók feltételezik, hogy az egyházi átokgyakorlat mellett mindig létezett annak , népi" változata is, amelyre — nyugati vonatkozásban — főként a kora újkor időszakából (leginkább a boszorkányperek jóvoltából) rendelkezünk adatokkal. Legújabban Pócs Éva figyelmeztetett arra tanulmányában, hogy bár a nyugati egyházi gyakorlatból a clamor típusú átokmondás a késő középkortól kezdve már nem adatolhat6,” a kelet-euröpai hiedelemrendszerek ilyen jellegü legújabb kori jelenségeinek értelmezésekor ezekkel a középkori analógiákkal, valamint a középkor óta töretlen ortodox gyakorlat egyértelmű hatásával egyaránt számolnunk kell." A középkori egyházi benedikciós gyakorlat legfontosabb forrását a liturgikus kódexek jelentik, amelyek fejlődéstörténete szorosan összekapcsolódik a szentelmények egyes típusainak európai használatával és elterjedésével. A nagy liturgikusterületeket fémjelző sacramentariumok (Leonianum, Gelasianum, Gallicanum, Gregorianum, Alkuinus-függelék) a mise és a szentségek szertartásrendje mellett — változatos számban — benedikciókat is tartalmaztak." A nyugat-európai liturgiatörténeti munkák a rituálé típusú szertartáskönyvek változatos elnevezésű előfu"Scribner 1987, 34. Harmening 1991, 40-59. Little 1993. Számos középkori clamor-ordó szövegét közli: Marténe 1736-1738, II. 896— 903. Annál inkább elterjedt viszont a hasonlóan negatív célzatú exorcizmus változatos használata. Az emberek démoni megszállását gyógyító, legismertebb ördögűzés alább még bővebben ismertetett változata mellett itt a kártékony állatok elleni 15—16. századi közösségi célzatú exorcizmusokra utalunk, amelyekről a közelmúltban monográfia is született a lausanne-i egyházmegye vonatkozásában: Chöne 1995. Általában a tárgyak exorcizálására a nyugati egyházban lásd Bartsch 1967. 7 Pécs 2002b. " Franz 1909, 1. 1-2. 15
