OCR
148 s Az udvar vonzásában Erzsébetet vehette feleségül, illetve szolgálata során katonai rendfokozata is folyamatosan emelkedett, 1790-ben tábornokként tudott nyugállományba vonulni." Merőben más karriert futott be Huszty Sándor, aki Huszty István egri „elsö törvenytanitönak” &s helyi törvényszéki ülnöknek a fia volt, majd tanulmányait követően négy éven keresztül ügyvédként (advocatus juris) tevékenykedett, a hétéves háború elején azonban már katonai karrierre váltott."7 Huszty Fintához hasonlóan Pálffy Rudolf ezredében szolgált előbb zászlósként, 1758-tól alhadnagyként, 1760-tól pedig főhadnagyként, majd ugyanezen év júniusában átkerült a formálódó nemesi testőrségbe. Huszty Pálffy Rudolfnak küldött leveleiből látszik, hogy tudatosan építette karrierjét, törekedett arra, hogy az elérhető előléptetéseket kijárja magának. Hasonló reményben kerülhetett át a Magyar Nemesi Testőrséghez is, az intézmény azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Huszty már 1760. november 2-án jelezte korábbi ezredtulajdonosának, hogy , minden tehecsigemmel munkás leszek abban hogy mennel eleb az N[emes]. Gárdábul ki mehessek"."" Tizenkét nappal későbbi levelében pedig azt írja, hogy , minden czélomis az hogy Isten eo Szent Felsge Segécségével valahol ott az Ellenségen győzedelmet vészek s avval teszem könyebbe sorsomat, mert hogy N[emes]. Gardában csak két holnapot töltem itten Bécsben ülvén ezen háború üdöben majd lehetettlen tőlem"."" Pálffy pozitívan viszonyult Husztyhoz, visszafogadta ezredébe, ahol 1761. április 1-jével került újra állományba, a hétéves háborút főhadnagyként harcolta végig, amely során 1763-ban még a porosz hadifogsägot is megjärta.*!° 1767-ben újból otthagyta ezredét, ekkor végleg szakított a katonai pályával, és hivatali karrierépítésbe kezdett a tiszáninneni kerületi tábla létszámfeletti ítélőmestere lett, részletesen foglalkozott folyó szabályozási kérdésekkel, 1775-ben pedig királyi tanácsosi címet kapott." Huszty tehát nem találta meg számításait a bécsi testőrségnél, ami egyfelől gyorsabb ütemű katonai karrierépítés iránti vágyával magyarázható, amire a háborús fronton kedvezőbb lehetőségek kínálkoztak. Másfelől Husztyt a testőri fizetés alacsony színvonala is zavarta, már november 2-i levelében írta Pálffynak, hogy , Kéntelenetetem Excelenciád előtt megh vallanom ezen Nfemes]. Gárdában mely súlos Szolgálatom légyen s mely kicsin fizetésem"? Huszty nagyon kevesellte a 15 forint 40 krajcár (más fizetéskimutatás szerint 506 Hellenbronth, 1940. 148. 57 SNA 10111 027. Fasc. 388. fol. ır. 508 SNA 10111 027. Fasc. 388. fol. 5v. 5099 SNA 10111 027. Fasc. 388. fol. 7v. 50 SNA 10111 027. Fasc. 388. fol. 18r-18v. 51 Hellenbronth, 1940. 185. 52 SNA 10111 027. Fasc. 388. fol. sr.