OCR
A Magyar Nemesi Testőrség e 137 nemesek kapcsolatépítését és művelődését is elősegítette. A színházlátogatások rendszeresen és kötelezően szervezett programnak számítottak, de a testöröknek „a császári, királyi udvarban használatos nyelvekben és részben fontos, részben hasznos tudományokban a szolgálaton kívüli órákban gyakorolniuk kell magukat"."? A testőröknek németül és franciául is kellett tanulniuk, valamint nemesi exercitiumokban (tánc, vívás, lovaglás) is gyakorolták magukat, sőt a hadmérnöki tudományok oktatására is hangsúlyt fektettek. Az intézmény a gárdisták számára fakultatív módon további tárgyakban, kiváltképp egyéb idegen nyelvekben (angol, olasz), illetve jog- és államtudományokban való elmélyülésre is lehetőséget biztosított, tehát a kezdeti terveknek megfelelően a testőrség egyfajta művelődési intézményt jelentett a fiatal magyar nemesek számára." Persze a teljes képhez a fiatal, a császárvárosban szórakozni vágyó testőrök fegyelmi kihágásai, eladósodásai és szabályszegései is hozzátartoznak. Az 1764-1765. évi országgyűlés A Magyar Nemesi Testőrség alapításának formális befejezése, gazdasági és intézményi stabilitásának megerősítése az 1764-1765. évi országgyűlés egyik fontos feladatának számított. A testőrség szempontjából a diétán két ügyet kellett rendezni: egyfelől a gárda fenntartásának a költségeit, másfelől pedig a mindenkori testőrkapitány országbárók közé való felvételét. Az országgyűlés az azt kísérő heves viták, érdekellentétek, valamint az aktív pamflet- és pasguillusháború miatt mindenképp az emlékezetes kora újkori diéták közé sorolható." A diéta kezdetén az Udvari Könyvtár őrének, Kollár Ádámnak a De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae circa sacra apostolicorum regum Ungariae libellus singularis című, az udvar támogatásával megjelent könyve keltett komoly feszültséget a rendek körében, ugyanis az uralkodói hatalom primátusának legitimálása érdekében számos rendi kiváltságot igyekezett megcáfolni vagy megkérdőjelezni." A rendi tábor felekezeti hovatartozástól függetlenül összezárta sorait, így a könyvet végül betiltották, de az ügy eszkalálta a kormányzati és a rendi álláspont közötti feszültségeket. A Mária Terézia uralkodása alatt utoljára összehívott országgyűlés címszavas összefoglalása túlmutat a jelen vizsgálat célkitűzésein, a diéta testőrséggel 49 „Sollen sie sich in denen Am Kay. Königl. Hofüblichen Sprachen, und anderen Theils nöthig, Theils nutzlichen Wissenschaften bey Dienstfreyen Stunden üben”. HL VI. A kirälyi magyar nemesi testőrség iratai, 1760. 1/5. 4° Hellenbronth, 1940. 47-48. 461 Horvath, 1868; Szijärtö, 2010. 248-254. 462 Kollár, 1764.