Oldal 126 [126]
OCR
5. KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR szakasz egyrészről újabb összekötő kapcsot teremt a két nagy ünnepkör között, másrészről Krisztust mint az évszázadok Királyát ujjongva köszönti Advent és a Nagyhét kezdetén a keresztyén egyház, " , hisz Adventtal Krisztus tartja ünnepélyes bevonulását, hogy a liturgikus év folyamán irgalmasságának útját járja." Kérdés, hogy ez az Advent első és Nagyböjt utolsó vasárnapján előkerülő perikópa ténylegesen megtöri-e az egyházi esztendő a , következetesen alkalmazott »üdvtôrténeti szempont« érvényesitését”. Az adventi idő az egész egyházi évet is bevezeti, így az Advent első vasárnapjának evangéliuma egyszerre az egyházi esztendő és az adventi idő nyitánya. Mindkettő a Megváltó eljövetelét hirdeti.® Ne feledjük, hogy az egyházi év rendszereinek, ünnepeinek évszázadok alatt végbement kialakulása és megszilárdulása összefüggő folyamatot alkotott az olvasmányrendek, liturgikus szövegek rögzülésével. ny Ez a , meglepő" fordulat inkább az egyház teljes hitét és látását tükrözi vissza: Krisztus eljövetelének, testetöltésének célja a nagyheti áldozat, de a megöletett Bárány egyúttal a megdicsőült Úr is. Krisztus király, a világmindenség Ura, ahogyan Pilátusnak mondta: , Az én országom nem e világból való" (Jn 18,36). Így hódolt a Király-Krisztus előtt J. S. Bach a liturgikus évet nyitó kantátájában (BWV 61), ahol a földi király bevonulása alatt játszott korábbi zenei formát katolikus rendek, hogy Bornemisza sacramentarius. KÚR 1993, 71. Ez a vád feltehetően azért fogalmazódott meg, hogy a korabeli törvények miatt Bornemiszát minden értelemben ellehetetlenítsék. , De valószínűnek látszik ez alapon az is, hogy Bornemisza csak azért hangoztatta, hogy az ágostai hitvallás alapján áll, mert így remélte az üldöztetéstől megvédeni a kerületet, melynek élén állott, s esetleg önmagát is." KÚR 1993, 72. A , református" Alvinci Péterről pedig tudjuk — ahogyan 1622-es úrvacsorai traktátusában egyértelműen le is írta —, hogy a helyi, kassai helyzetnek megfelelően az oltártól kovásztalan kenyérrel osztotta az úrvacsorát. Vö. részletesebben: FEKETE 2011b. Az ostyával (kovásztalan kenyérrel) való úrvacsorázás nem csupán Magyarországon volt több helyen szokásban hosszabb ideig, hanem a helvét reformáció több területén is. Genfben Farel és Kálvin javaslatára álltak át amindennapi (kovászos) kenyér használatára az úrvacsorában, amit Bernben (1605), Bázelben (1641), Schaffhausenben (1655) a XVII. század folyamán fokozatosan vettek át és vezettek be. St. Gallenban minderre csupán 1717-ben került sor. Zürichben 1563-ig szentek képeit nyomták rá sütéskor az ostyára. PFISTER 1974, 526. RADpó Polikárp mintegy a liturgikus-spirituális teológia szempontjából értelmezi az olvasmányt és annak jelentőségét: az egyházi év Krisztus mérhetetlen irgalmasságának útja, Ő az egyházi év elején diadalmasan elindul ezen az úton, akit a , keresztény tömegek" ujjongva köszöntenek, és , Krisztus újból megkezdi a körfogásnak útját". RApó 1957, 6-7. , Az első pillanatra meglepő választást a liturgia misztérium-szemlélete igazolja: az Úr majdani eljövetelét, második, dicsőséges eljövetelének előképét látja a jeruzsálemi bevonulásban, s az eljövetelét, ádventjét tartó Emberfia tiszteletére most az Egyház mondja: sÁldott, aki jön az Úr nevébenk? DoBszAY 2004, 92. 81 GALAMBOS 1953, 34. 82 V6. Maaassy 1997/I, 5.
