OCR
AZ EGYHÁZI ÉV Francia földön Tours-i Gergely (538-594)"" a VI. században feljegyezte Perpetuus tours-i püspök 480 körül kiadott rendeletét, hogy Márton" naptól (november 11.) kezdve, a Húsvét előtti nagyböjti időszakra emlékeztető előkészületi időt tartsanak egészen Karácsonyig, és ekkor egyházmegyéjében minden hívő böjtöljön szerdán és pénteken."" Más források hetenkénti háromszori böjtröl beszélnek." , Krisztus megjelenésének hosszúra nyújtott ünneplése a keresztény kelta lelkiség miszticizmusából fakadt Galliában" — írja RApó Polikárp."? Ha november 11-től január 6-ig a szombatokat és a vasárnapokat nem számoljuk, akkor pontosan 40 böjti-elökeszületi napot kapunk (vö. Quadragesima sancti Martini). Ez a gyakorlat összefüggésbe hozható azzal, hogy Vízkereszt/Epifánia szintén a keresztség kiszolgáltatásának egyik hagyományos és fontos időpontja volt a korai évszázadokban, így Márton napon eredeti értelme szerint az Epifánia ünnepére való nyolc hetes Advent, ill. böjtölés vette kezdetét (Márton-böjt, Martinsfasten). Márton nap a , világi" közigazgatásban (adózási időszak, piac- és vásártartás stb.) is fontos szerepet játszott Európa-szerte, valamint az evangélikus keresztyének számára Luther Márton névnapja miatt is jeles nap november 11. Az előestét több helyen ökumenikus fényprocesszióval ülik meg." A nyugati egyház területén az V. század végétől terjed el a november 11-től Karácsonyig tartó böjtölés gyakorlata, és a korai hat és/vagy öt , adventi vasárnap" száma fokozatosan lecsökken négyre, ami a nyugati egyházban általánosan elterjedt. A tours-i zsinat 567-ben? előírta a szerzeteseknek, hogy december 17-től egészen Karácsonyig naponta böjtöljenek. A Karácsony előtti kilenc nap, Advent második fele külön hangvételű szakasz mind a mai napig."" Ez utóbbi rendelkezés előzményeként tartható számon a zaragozai zsinat (380) 4. kánonja, amely kötelező jelleggel elrendelte a híveknek a napi templomlátogatást , december 17-től 55 VANYÓ 2004, 192. Tours-i (Szent) Márton pannóniai (szombathelyi) születésű aszkéta, püspök (316/317-397) feltehetően az első olyan személyek egyike, akit nem vértanúsága, hanem népszerűsége miatt vettek fel a keresztyén (liturgikus) naptárba, sőt a VI. században a római naptárba is bekerült emléknapja. Vö. KLAUSER 1965, 90.; BIERITZ 2005, 179. RADpó 1957, 26. szövegközlése szerint , hetenként háromszor kell böjtölni." Vö. Barsı 1999, 99. 58 Vö. BARSI 1999, 99.; BIERITZ 2005, 203. 59 RADpó 1957, 11-12. Vö. RApó 1957, 24-25. 60 RADÓ 1957, 26-27. 61 BIERITZ 2005, 179., 203-204. 62 LEEUWEN 2009, 134. Vö. OSKAMP-SCHUMAN 2001, 121. 6% MACLEOD 1966, 104. 565-re datálja. 64 Pl. Ó antifónák. Vö. LTHKI., 171.; BOGÁR 1932, 48.; BARsi 1999, 99.; HAFENSCHER 1999, 143.; BIERITZ 2004, 77.; DOBSZAY 2004, 164-165.; BERGER 2008, 4.; DOLHAI 2016, 54-55. 122