OCR
5. KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR az üzenete mennyire összefügg és szinte egybefolyik, hiszen mindkettő Krisztus eljöveteléről, annak módjairól tanít. Egyszerre tekintünk vissza és előre, egyszerre ér véget egy éves ciklus, de kezdődik, azaz folytatódik az új. Évről évre figyelmeztet bennünket az eljött és eljövendő Krisztusra való várakozás, hogy habár új egyházi esztendő kezdődik, még sincs szükség , új programra", új mondanivalóra, hanem a megváltás mély és örökkévaló titka megértésének skedves esztendeje" köszönt be ránk. A keresztyének igen korán Krisztus születésétől, mint világban való megjelenésétől számolták az esztendőket, az erre való felkészülés fontossá tette a bevezető időszakot, ami fokozatosan az egyházi év nyitányává is lett. Advent üzenete az, hogy Krisztus szüntelenül és félreérthetetlenül jön hozzánk és felénk. Kulcsár (vagy Kultsár) György (1574) az első adventi vasárnap evangéliuma (Mt 21,1-9) alapján úgy fogalmaz, hogy az Úr ötféleképpen jön hozzánk: eljött emberi testben születésekor; eljön ma igéje által, amikor beszédét hallgatjuk; az úrvacsorában, amely Általa rendelt menyegzői lakoma; eljön értünk halálunk óráján; eljön az utolsó ítéletkor, amikor az igaz híveknek hervadhatatlan koronát ajándékoz." Kérdés, hogy hisszük-e, látjuk-e, tapasztaljuk-e, észrevesszük-e éppen a mi korunkban a felénk tartó Urat. Az adventi készülődés első nyomait a IV. század végén Gallia és Spanyolország területén találjuk, később fokozatosan terjed Itáliában és Römäig is eler.”” Az időszak karaktere igen különböző volt. Gallia vidékein erősebben jelentkezett az eszkatológikus váradalom vagy aspektus, " míg másutt, pl. Rómában inkább a Krisztus megtestesülésének ünnepére való előkészület dominált." Az ünnep kialakulásának ideje után e két irányultság, , hangulat" ötvözetét hordozza az ünnepi időszak.?? Az Úr megtestesülésének ünnepére és az ahhoz kapcsolt keresztelésre először kb. három héten keresztül, később öt-hat héten keresztül böjti napok megtartásával készültek." Ez az időszak ötvözi a vissza- és előretekintés, az örömmel és bűnbánattal való felkészülés lelkületét. Mintaként mindenképpen a Húsvét ünnepét megelőző nagyböjti negyven nap számított, ezért is hívták a népnyelvben Adventet , Kisböjtnek". Nyilvánvaló, hogy az adventi idő a nagyböjti időszak analógiájára alakult ki, jellegét és liturgikus funkcióját, struktúráját a Húsvétra készülés periódusának lelkülete és gondolatisága határozta meg." 18 KULTSAR 1574, 3r-3v. # Ravo 1957, 26-27. 50 LTHKI., 171. 51 BIERITZ 2005, 205. 52 V6. BIERITZ 2005, 205-207. 5 LTHKI., 171.; BERGER 2008, 4-5.; LEEUWEN 2009, 134. 54 Vö. MEYER-BLANCK 2011, 147. 121