OCR
4. VASÁRNAP, ÚRNAPJA; A HÉT NAPJAI közösen fogyasszák el közönséges és ártatlan lakomájukat; ezt azonban abbahagyták, miután parancsodra betiltottam a titkos társaságokat." Ha valaki azt a napot, melyet az Úr megszentelt, most meg tudja szentelni, akkor teljesen tévedés áldozatai vagyunk. Látod tehát: akkor szenteljük meg azt nyugalmunkkal helyesen, mikor mi magunk is már igazakká váltunk, és megkaptuk az evangéliumot, amikor már megszűnt a gonoszság, mert az Úr által minden újjá teremtetett; akkor leszünk képesek megszentelni, ha előbb már mi magunk is megszentelődtünk. Ezt mondja még nekik: , Újholdjaitokat és szombatjaitokat ki nem állhatom" [...]. Látjátok, hogyan beszél: nekem nem a mostani szombatjaitok kedvesek, hanem az, melyet alkottam, melyen mindentől megpihenve, a nyolcadik nap kezdetét hozom létre, azaz egy másik világ kezdetét. Ünnepeljük ezért örömmel a nyolcadik napot, melyen Jézus is feltámadt halottaiból, és megjelent, és felment a mennyekbe. (XV,6-9)°° 90 91 És a Napról elnevezett napon mindannyian, városokban és falvakban egyaránt öszszejövetelt tartunk, ahol felolvassuk az apostolok emlékiratait és a próféták írásait, amennyire azt az idő engedi. A felolvasó elhallgatása után az elöljáró beszédében int és buzdít, hogy ezeket a szép dolgokat tetteinkkel utánozzuk. Majd mindannyian felállunk, közösen imát mondunk, imánk befejezésekor kenyeret, bort és vizet hoznak oda, s az elöljáró — amennyire az erejéből telik — imát és hálaadást mond, és a nép ráfeleli az Ámen-t. Ezután történik azoknak továbbítása és szétosztása, amelyek felett hálaadást mondott, a távollevőknek is küldenek belőle a diakönusok által. [...] Azért a Nap napján tartjuk mindannyian összejöveteleinket, mert ez az első nap, melyben az Isten a sötétség és az anyag megváltoztatásával alkotta a világot, és Jézus Krisztus, a mi megváltónk ezen a napon támadt fel a halottak közül, mert a Szaturnusz napja utáni napon, vagyis a Nap napján jelent meg apostolainak és tanítványainak, és tanította őket ezekre, melyeket most elétek tárunk, hogy megfontoljátok. (LXVII,3-5,7)" PE 1981, 356-357. VANYÓ 2004, 90-93. ÓÍ III., 240-241.; VANYÓ 2004, 91. Vö. BIERITZ 2005, 64-65. ÓÍ VIII, 118. Vö. CsSIKY 1895, 6.; MACLEOD 1966, 100.; OHCW, 24.; BIERITZ 2004, 70-71., 74; BIERITZ 2005, 61.; FÜRST 2008, 55.; RADO 1957, 16.; DOLHAI 2001, 137. 97