Oldal 66 [66]
OCR
3. AZ EGYHÁZI ÉV FOGALMA ÉS ÉRTELMEZÉSE héten keresztül az 1-2Móz került sorra," az olvasmányok hetenként egy-egy pátriárka személye köré csoportosultak, így mindegy a hetek , karakterét" ezen ősatyák adták meg (Hetvened vasárnap: Ádám, Hatvanad vasárnap: Nóé, Ötvened vasárnap: Ábrahám, Nagyböjt 1. hete: Izsák, 2. hét: Jákób, 3. hét: József, 4. hét: Mózes). Nagyböjt 5-6. hetében Jeremiás próféta könyvét, a Nagyhét utolsó három szent napján (triduum sacrum) pedig a Siralmak könyvét olvasták." A húsvéti időben először az ApCsel, majd a Jel, azután pedig a katolikus levelek (1-2Pt 1-3Jn, Jak) olvasása következett. Szentháromság vasárnap után az 1-2Sám, 1-2Kir könyvei kerültek sorra, az augusztus hónap első napjához közelebb eső vasárnapon a Bölcsesség könyvét, szeptember első felében Jóbot, majd Tóbiás és Judit, valamint elegendő idő esetén Eszter könyvét olvasták. Októberben a Makkabeusok könyvét vették végig, majd novemberben Ezékielt, Dánielt és az ún. kisprófétákat. Adventben Ézsaiás könyve kovetkezett.** A részletezésből látható, hogy Hetvened vasárnaptól kezdve a nagyböjti idő közepéig egyfajta lineáris történeti vonulat érvényesült az olvasmanyokban, amit azonban a Mózes korára következő Jeremiás rögvest meg is tört. Az Advent körüli időszakot valóban a prófétai olvasmányok határozták meg, azonban ennél többet nem lehet megállapítani, és olyan koncepciót sem lehet az egyházi esztendő , épületében" megfigyelni, mint amit a későbbi magyarázatok látni és láttatni szerettek volna. Másrészről — ahogyan fentebb már röviden rámutattam — az olvasmanyrend felvetette és felveti a kérdést, vajon nem az egyházi év felépítésének ősibb, eredetibb koncepcióját rejti vagy mutatja-e ez az olvasmányrend. A Húsvétot közvetlenül megelőző böjtelői és nagyböjti idő, valamint több Húsvéttal kezdődő ünneplista, szertartáskönyv stb. is erre mutathat.?? Az egyházi-liturgikus esztendő korai századokból eredeztetett vagy sejtett tudatos , kétosztatúsága" sem bizonyos. Egyes feltételezések szerint a római liturgia fejlődésének VI-VII. századi stádiumában a Karácsonytól Pünkösdig terjedő és nagy vonalakban az újszövetségi üdvtörténetet lineárisan bemutató liturgikus , első félév" mellé szerették volna megteremteni, megkoncipiálni annak ellentételezését, párját, azaz az ószövetségi üdvtörténet főbb eseményeire emlékeztető , második félévet". Ebbe a koncepcióba illeszkedik vagy illeszkedett volna tagoló elemként az eredetileg négy-hat vasárnapból, hétből álló Advent. 36 Vö. RIPPEL 1754, 49. A lamentációk e három nap liturgikus gyakorlatában nagyon fontos helyet és szerepet töltenek be. Így volt ez a magyar református liturgiatörténetben is. A lamentációkkal hozható összefüggésbe a jeremiádok jelensége (vö. RÉ 382-386.). Vö. VÁRNAGY 1999, 401. 38 Dosszay 2004, 156-158. 39 V6. JANossy 2008, 18.; MaGassy 1997/I, 104.; HAFENSCHER 2010, 349.
