OCR
1. BEVEZETÉS következik, hogy problémáink e beszűkült keretek és lehetőségek között jelentkeznek, sőt kulminálódnak. Álláspontom szerint mára nyilvánvalóan kiderült, hogy a rendszerváltás előtti évtizedek vonatkozásában 1989 után hamisan használták, ill. használtuk és alkalmaztuk a negyven éves pusztai vándorlás képét és analógiáját. A pusztai vándorlás mint olyan 1990 után kezdődött el, azaz most van. A kép szerint annak éppen a közepén tartunk. A bibliai elbeszélés szinte minden szimptómáját fokozottan tapasztaljuk magunkon és közösségeinken. Ki és milyen honfoglalást fog levezényelni? Szimptomatikus jelenség, hogy míg egy-egy istentiszteleten átlagosan az egész egyházzenei tevékenység legfeljebb 7-1096," aközben általában és kizárólagosan az egyházzene megváltoztatását, ún. , megújulását" sürgetik, mintha a definíció nélküli és megfelelő szakértelmet nem feltételező reformálgatás? minden meglévő vagy ki nem mondott problémánkra egyszeriben megoldást kínálna. Le kell szögeznünk, hogy a központi vagy regionális egyházzenei látványrendezvények nem helyettesítik, nem oldják meg és csak áttételesen inspirálják gyülekezeteink istentiszteleti éneklését és egyházzenei tevékenységét. A hitvallási iratok, az elméleti teológia tanításai önmagukban nem fogják sem megerősíteni, sem megvédeni az egyház közösségét, ha az egyház élete nem csúcsosodik ki a gyülekezet tiszta és mély értelmű istentiszteletében, amely elsősorban nem a szubjektív hitélmények és a tartalmatlanság kommunikálásának helye és formája. Félelmetes, hogy mennyire természetessé vált az elmúlt években az a gyakorlat, hogy pl. nagyünnepi istentiszteleten olyan igeszakaszokat vesznek elő a lelkészek, amelyekről igen nehéz belátni, hogy milyen konkrét összefüggés van a textus és az ünnep között. Ennél talán még nagyobb probléma, hogy az ünnepek és ünnepi időszakok klasszikus és veretes tartalmú énekei? sem kerülnek elő az istentiszteleten. Az énekeskönyv kincsei, liturgusi munka: a gyülekezeti istentisztelet vezetése és irányítása." GöNczY 1937, 145. Vö. Szűcs 2012, 111. Ennek visszacsapása az ún. , dicsőítés" legújabb jelensége, amely teológiai intencióit és extázisba hajló megvalósulását tekintve nehezen egyeztethető össze a protestáns keresztyénség és általában a keresztyénség magasztalásról és Isten-dicséretről alkotott felfogásával, valamint többek között mély ekkléziológiai kérdéseket is felvet. Vö. PAP 2010d, 8. Változtatási kényszer van egyházunkban a változás igénye nélkül, eközben gyakran keverik össze vagy azonosítják a dolgok megváltoztatását megújulásunkkal. Az ,énekválasztás" legújabb kori gyakorlatának vizsgálata sem képezi jelenlegi munkánk tárgyát, habár nagyon tanulságos lenne az alapos elemzés. A saját tapasztalatokon alapuló megfigyelésekből csupán azt emelném ki, hogy nagyon sok esetben - tudva vagy tudatlanul — dominanciát élvez az 1806-os énekeskönyvből átemelt modoros és teológiailag is általában eléggé felületes, zenei, verstani és hittani szempontokból összességében nem a legkiválóbb énekanyag, egyúttal szemlélet, ami ehagyományanyag mély beágyazottságát is mutatja. Vö. PAP 2011h, 293-336. Az értékesebb énekrétegek sok esetben figyelmen kívül maradnak, miközben egyfolytában megújulást sürgetnek. 27