OCR
A hatalom és a parasztság az 1960-as évek első felében s 149 ka díját." Világos érdekeltségi viszonyokat akart a tagság, tehát jó előre tudni akarta, hogy az időjárási kockázatot is számba véve, bizonyos mennyiségű és minőségű munkáért milyen munkadíj illeti meg. A bizonytalan értékű s döntően csak a gazdasági év végén realizálódó munkaegység helyett a termés bizonyos százalékát, illetve a termék előállítására fordított munkanapok ellenértékét közvetlenül és minél rendszeresebb időközökben - lehetőség szerint a termelési ciklusok kialakult rendjéhez kötődve - akarta megkapni. A hagyományos paraszti gazdálkodás számos jól bevált megoldást ismert: ilyen volt például a részes kapálás, a részes kaszálás, a részes aratás. Mindegyik formánál előre kialkudott terményhányad illette meg a bérmunkást, s minél jobban végezte a munkáját, annál többet ért az a bizonyos hányad." A részes műveléshez való visszanyúlás nem egyszerűen a tradíciókhoz való görcsös ragaszkodást jelentette, hanem ennél sokkal többet. Azt szimbolizálta, hogy a parasztság a téeszben a számára új, sokszor kaotikus viszonyok között is a régi életvezetési elvek szerint akarta berendezni az életét. A birtokos gazda a gazdasági év megtervezésekor elsősorban azt mérlegelte: miképpen tudja biztosítani a háza népe fenntartásához szükséges javakat. A szegényparaszt pedig a szóba jöhető munkalehetőségek mérlegelésekor nem azt nézte először, hogyan tudna többet keresni, hanem azt, hogyan fedezheti családja szükségleteit. Mindent felülíró prioritás volt a család kenyérgabona-szükségletének megszerzése, valamint a takarmány biztosítása az állatok számára. Ahogy a gazda vetéstervében főhelyen a búzavetés állt, úgy állt a szegény emberek számításainak centrumában a részes aratás, amely a búza megszerzésének legáltalánosabb, legkézenfekvőbb módja volt." A részes aratás vállalásával a téesztag biztosítani tudta az egész évi kenyérnek valót." A részes kaszálással, illetve kapálással pedig megszerezhette a háztáji állatállomány takarmányszükségletét."" Ráadásul a részes művelés a területek családonkénti felosztásával kapcsolódott össze, s ez a forma sokkal jobban megfelelt a falusi asszonyok időbeosztásának, mint a nehézkes 2 A természetbeni részesedéshez nemcsak a tradíciók miatt ragaszkodott a tagság, hanem azért is, mert a felvásárlási és szabadpiaci árak közti jelentős különbség miatt a téesztagok akkor jártak jól, ha a munkaegység értékét természetben kapták meg. ® Gunst P.: A magyar agrärtärsadalom i. m. 231-284. # Az aratôk 1/12-ed, 1/10-ed, sôt a I. vilaghaboru alatt 1/8-ad részt kaptak, a marokszedék pedig ennek felét, akár a községbeli parasztoknál, akár az uradalmakban dolgoztak. 35 Markus Istvan: Mit lattam falun (1945-1966)? Bp. 1967. 203-222.; Zim Tibor: Tények és indulatok. Válogatott szociografiai irasok. Bp. 1987. 103-127. 16 A háztáji gazdaság megengedett földterülete nem volt arányban a háztájiban tartható állatállomány nagyságával. Emiatt a tagság egy része arra törekedett, hogy a takarmányt a közös gazdaság terméséből szerezzék meg. Éppen ezért terjedt el a terményrészesedés főképp a takarmánynövények (kukorica, szálastakarmány) termelésében.