Page 140 [140]
OCR
A hatalom és a parasztság az 1960-as évek első felében e 139 kényszerült falusi családok legtöbbjének. Reakcióikat számos tényező befolyásolta. Így például az, hogy korábban , maga-ura" paraszti családról volt-e szó, azaz olyan családról, amelynek birtoka biztosította a család megélhetését, vagy olyan kisföldű, esetleg teljesen földnélküli családról, amely már korábban is rendszeresen bérmunkavállalásra szorult. Értelemszerűen hatást gyakorolt a család életkor és nem szerinti tagolódása. Regionális differenciálódás is megfigyelhető. Természetesen hatottak az 1950-es évek kolhozosítási kampányai során szerzett tapasztalatok, ugyanakkor a szituáció hasonlósága ellenére számos olyan változás történt 1956 után, amely módosította, új utakra terelte a parasztság kiútkeresését. Az elkövetkezőkben részint a szociográfiai, " szociológiai és néprajzi munkák, részint a statisztikai adatbázisok segítségével megpróbálom a paraszti túlélési stratégiák főbb típusait rekonstruálni. Az aktív korú generációból azok, akik korábban a , maga-ura" paraszti réteghez tartoztak, a téeszbe kerülve általában a kivárásra rendezkedtek be. Ezt mindenekelőtt a földhöz való rendkívül erős ragaszkodásuk magyarázta. A paraszti élet alfája és ómegája a föld volt. Nemcsak azért, mert ez volt a megélhetés záloga, hanem azért is, mert a parasztság generációról generációra öröklődő tapasztalata volt, hogy egyedül a gazdasági önállóság, a családi birtok adott társadalmi rangot, megbecsülést a falusi embereknek. Aki olyan szerencsés volt, hogy örökölt a szüleitől annyi földet, hogy azon önállóan gazdálkodhatott, az egész életében arra törekedett, hogy megtartsa, s lehetőség szerint gyarapítsa azt, , kaparintson hozzá". A föld volt a legállandóbb és legbiztosabb tényező a gazdálkodásban. A termést tönkretehette az aszály, fagy, jégverés, az állatokat elpusztíthatta egy járvány, a pénz elértéktelenedhetett, de a föld megmaradt." A birtokos gazdák idősebb generációja számíthatott ugyan a frissen bevezetett téesznyugdíjra, illetve öregségi járadékra, de ezek olyan szerény öszszegűek voltak, hogy nem lehetett rájuk bizton alapozni." A történelmi ta3 A korszak gazdag szociográfiai irodalmának újbóli felfedezéséről tanúskodik az alábbi tanulmánykötet. Tóth Péter Pál (Szerk.): A magyar szociográfia a 20-21. században. Bp. 2018. A Kádár-korszakban keletkezett szociográfiákban rejlő kutatási lehetőségekre lásd: Horváth Gergely Krisztián: s Kétségbesésemben írtam." Kuláküldözés - kollektivizálás - elvándorlás a Kádár-korszak szociográfiáiban. In: Galambos István-Horváth Gergely Krisztián (Szerk.): Magyar dúlás. Tanulmányok a kenyszerkollektivizäläsröl. Bp. 2019. 183-219. u A föld központi szerepét mutatja az is, hogy bajban csak utoljára nyúltak a földhöz. Fél E.-Hofer T.: Arányok és mértékek i. m. 467-469. 5 A nyugdij havi 315 Ft volt, amihez minden nyugdijbiztositasban eltéltétt év utan 1%-nak megfele16 3,15 Ft kiegészítés járult. Az öregségi járadék összege havonként 260 Ft, ezt olyan idős - férfiaknál 70, nőknél 65 év feletti — téesztagok kaphatták meg, akik előrehaladott koruk miatt nem tudták megszerezni a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaéveket. Összehasonlításképp érdemes felidézni, hogy 1960-ban a havi átlagbér az iparban 1617, a mezőgazdaságban pedig 1381 Ft volt. Erről bővebben: Horváth G. K.: A vidékellenes politika i. m. 39-45.
