OCR
130 e A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal hetően sok esetben nem téeszt, hanem termelőszövetkezeti csoportot, szakszövetkezetet szerveztek." Ezeket ún. alacsonyabb típusú szövetkezetekként tartották nyilván. Létrehozásukra korábban is megvolt az elvi lehetőség, de a Dögei Imre vezette FM egyáltalán nem támogatta ezt. Arra hivatkoztak, hogy az 1950-es évek első felében is mennyi nehézséggel járt a magasabb, azaz kolhoz típusú szövetkezetté való fejlesztésük. Dögei 1960. január 15-i menesztése után nagyobb tere nyílt ezeknek a formáknak, annál is inkább, mert a pártközpontban a Fehér Lajos vezette Mezőgazdasági Osztály kezdettől fogva szorgalmazta a létrehozásukat."" Azokon a helyeken, ahol az agitátorok termelőszövetkezet szervezéséhez ragaszkodtak, igen kemény konfliktusokra került sor. Nemcsak arról volt szó, hogy valószínűleg a legmakacsabb, legnagyobb ellenállást mutató családok maradtak a végére, hanem arról is, hogy a harmadik éve tartó átszervezés során felhalmozódott feszültségek nagymértékben befolyásolták mindkét fél magatartását. Az 1960/61 fordulóján lezajlott kampány során felerősödött a téeszszervezésben résztvevő népnevelők szidalmazása és bántalmazása is. Volt, ahol konyhakéssel támadtak rájuk, másutt pedig forró vízzel akarták leönteni őket. Ilyen és ehhez hasonló eseteket jegyeztek fel Baranya, Bács, Borsod, Hajdú, Heves, Pest, Somogy, Szabolcs, Veszprém és Zala megyében, tehát szinte az egész ország területén." Nem véletlen, hogy mindössze másfél hónap alatt, 1960. december 1. és 1961. január 15. között 153 esetet rögzítettek téesz elleni izgatás címén." Az igazi nagy problémát mégsem az elszaporodó ún. izgatásos bűncselekmények jelentették a párvezetés számára, hanem az, ami a zárszámadó közgyűléseken történt. Említettem, hogy a téesztagoknak már az 1960-as zárszámadáskor is jóval kevesebb volt a jövedelmük, mint 1959-ben, s ez folytatódott 1961-ben is. 1959-ben még 11 400 Ft volt az közös gazdaságból származó átlagos éves jövedelem, a következő évben ez lecsökkent 8400-ra, 1961-ben pedig 7800-ra." A statisztikai adatokból az is kiderült, hogy igen 3 „A tél folyaman mezőgazdasági termelőszövetkezeteken kívül termelőszövetkezeti csoportok, szakcsoportok, szakszövetkezetek, termelői társulások és hegyközségek is alakultak. Jelenleg 306 termelőszövetkezeti csoport működik, közülük 291 a tél folyamán alakult. A szakcsoportok és egyéb alacsonyabb típusú szövetkezetek száma 168, ebből 68 alakult a tél folyamán." MNL OL M-KS-288. f. 28/1961/5. ő. e. Az FM Szövetkezetpolitikai Főosztály jelentése az FM Kollégiumához a termelőszövetkezeti mozgalom és megszilárdítás helyzetéről. 1961. március 10. # A Dögei-Feher-vitäröl bövebben läsd: Sipos L.: Kolhozositäs vagy szövetkezetesites? i. m. s Káli Csaba: Hogyan lehetett a termelőszövetkezet ellen izgatni? A kollektivizálás és a jogszolgältatás kapcsolata zalai példák alapján. In: Horváth Gergely Krisztián-Csikós Gábor (Szerk.): Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években. Bp. 2020. 141-180. 5 ÂBTL 1.6. 67-312/1961. Jelentés az MSZMP KB október 29-i határozatának végrehajtása során tapasztalt ellenséges tevékenységről, megnyilvánulásról. 1961. január 30. 57 . A csökkenés leginkább a közös gazdaságból származó jövedelmekben mutatkozott meg. A háztáji gazdaság stabilizáló, jövedelem-kiegyenlítő szerepet játszott, amit bizonyít, hogy 1960-1963 között