OCR
100 e A magyar parasztság esete a szovjet kolhozzal mok hangulatát legjobban a Somogyi összegzés kaposvári vitája érzékelteti. A résztvevők számát 1200-1300 főre becsülték, ami mutatja a nagyfokú érdeklődést. Nemcsak téesztagok, egyéni gazdák és mezőgazdasági szakemberek, hanem a megyei, járási párt- és tanácsvezetők is eljöttek a vitára. Baranya, Zala, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyéből, sőt Budapestről is érkeztek vendégek. Ilyen módon nemcsak a somogyi mezőgazdaság problémái, hanem általában a magyar mezőgazdaság és agrártársadalom égető kérdései kerültek napirendre a tanácskozáson. Mielőtt felidéznénk a vitán elhangzott felszólalásokat, érdemes tömören összefoglalni a Somogyi összegzés legfontosabb megállapításait." A legkényesebb kérdésnek természetesen az erőszakos kollektivizálás számított. Ezt úgy oldotta meg a szerző, hogy a kolhozosítás részletezése helyett inkább a következményekre helyezte a hangsúlyt: , Mi történt 1949 és 1953 között a somogyi mezőgazdasággal? A megye négy tájának egy-egy falujából gyűjtött adatok fő vonásokban egyöntetűen felelnek erre a kérdésre. À termelés 1948-49-beli, meglepően gyors regenerálódása és lendületes fejlődése 1949-50-ben megállt. 1950 után a paraszti földművelés és állattenyésztés mind a négy vizsgált faluban (Hedrehely, Vése, Som, Fonó) visszaesett. 1952-ben a visszaesés meggyorsult, az elhagyott, műveletlen és alig művelt szántóföldek területe növekedett, a szarvasmarha-, ló- és sertésállomány csökkent." Ezt követően Márkus István rátért az 1949-1953 közötti termelési visszaesés néhány sajátosságára: , Az egyéni gazdálkodás ellen folytatott politika a somogyi falvak termelésének éppen azon ágaira mérte a legsúlyosabb csapást, amelyek a helyi parasztgazdaságnak mintegy központi ágai, tartópillérei, s amelyeknek az ország áruellátása szempontjából a legnagyobb jelentősegük van. [...] Fonön a félévszázados törzskönyvezett marha-tenyésztés és bikanevelés ment elsősorban tönkre. Somon főképpen a marhahízlalásnak fellegzett be, Hedrehelyen a legnagyobb mértékben a muraközi lovak nevelése sínylődött, Vésén főként a disznóállomány apadt le. Igen, mert éppen az állattenyésztés legfejlettebb, leginkább specializált, takarmányozásra és gondozásra leginkább igényes ágai a legérzékenyebbek, ezeknek folytatása kötődik a legtöbb bonyolult termelési és nem termelési feltételhez." ; — Ez az agrárszociográfiai tanulmány négy fiatal író közös teljesítménye volt. Márkus István, Sántha Ferenc, Szabó István és Lázár István 1956 nyarán a Csillag című folyóirat megbízásából tanulmányútra ment Somogyba. Mindegyikük kiválasztott egy-egy falut, s ott az agrárgazdaság, és főleg a téeszek helyzetét igyekezett feltérképezni. A négy dolgozatból végül Márkus készítette el az öszszefoglaló tanulmányt. Somogy megye korabeli helyzetéről bővebben lásd: Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970). In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004. 201-220. + Markus Istvan: Somogyi összegzés. In: Szántó L.: A Somogyi összegzés kaposvári vitája i. m. 377.