Page 214 [214]
SAJÁT PUSZTINYALAKÓ HIVATÁSOM
Oroszország emlékei. Az őszi föld illata, séta az erdőn át
az ezerszínű levélszőnyegen, a faluszélek, a falusi élet hang¬
jai, amint az üde őszi levegőben szállingóznak, az idős nénik
éles hangja, a fiatalok csipkelődő, nevető lármája, a templom
látványa a falu végén, maga a két sorban épült falu, ahol az
egyes házsorok egymással szemben merednek, középen a fő¬
utcával. S ahol a település véget ér, ott terül el a falu rétje, ahol
esténként legtöbbször, de vasárnaponként és ünnepnaponként
mindig mindenki összejött. Hirtelen megjelent a nagyszom¬
bati körmenet, miután a 12 olvasmányt felolvasták, az emberek
hazasétáltak, kezükben tartva a húsvéti gyertyáról meggyújtott
gyertyájukat, eltakarva őket a szél elől, hogy hálószobájukban
vagy tisztaszobájukban meggyújthassanak egy virrasztó mé¬
csest a Miasszonyunk ikonja előtt. Mulatságos, hogy mind¬
ezek az emlékek hogyan jöttek elő ma este.
Viszont a felismerés, ami a leginkább elborított — miként a
tenger, melyben hol elmerülök, hol felszínre bukok, majd újra
átcsap fölöttem, és ismét fölbukok -—, a ma este elborító hullá¬
ma vagy emlékezése az volt, hogy idegen vagyok idegen földön.
Nem volt mit tagadni. Olyan értékekkel élek, amelyek külön¬
böznek a többiekétől. Kezdtem megérteni még mélyebben azt
a sötétséget, amelyről Keresztes Szent János és Avilai Szent
Teréz beszélt. Ebben a sötétségben csak egyetlen világosság
létezik, s ez a világosság Isten. Hacsak nem kapaszkodtok
belé, behálóz az ördög szövevénye. Amióta csak elkezdtem
járni a pusztinyámba, ez volt az első alkalom, hogy tudtam: az
önsajnálat kísért meg. Azt is tudtam, hogy ez egy jól irányzott
kísértés, mert amióta Kanadába jöttem, magányos voltam, a
menekült kozmikus magányosságával, akit senki sem ért, és
nem is kíván megérteni, vagy akit talán csak hosszú és keser¬
ves küzdelem után értettek meg.
213