Page 117 [117]
PUSZTINYA
véretek, azt mondja nektek: , Igen, ő a Gonosz, de én itt
vagyok, s én a kereszten legyőztem a gonoszságot és a halált.
Úgyhogy nyújtsd felém kezed, és a Gonosz csupán lépcsőfok
lesz számodra, hogy eljuss oda, ahova kivankozol.” Ezért
tegyétek kezeteket Krisztus kezébe a hitben, és — szimboli¬
kusan szélva — keljetek át az ördög hátán. Ő csak egy lép¬
csőfok. De hinnetek kell, hogy Krisztus a kezét nyújtja, mert
akkor egyáltalán nem fogtok félni.
Ezek a dolgok újra és újra meg fognak történni vele¬
tek, de ha hisztek, nem kell félni tőlük. Pusztinyalakóként
jelképesen és néha tényleg boruljatok le a földre, és kiáltsá¬
tok: , Uram, hiszek, segíts hitetlenségemen! Ő segít majd.
A pusztinya Isten szeretetének állandó iskolája. Amikor
kijärtätok ezt az iskolät, az atombombähoz hasonlö robba¬
nások játékszernek fognak tűnni. Valószínűleg észre sem ve¬
szitek pontosan, hogy kikké lettetek, mi zajlott le bennetek.
Viszont az emberek körétek fognak gyűlni. Ki fogtok lépni,
hogy közreműködőkké váljatok, mert most már tudjátok,
hogy nem zi cselekszetek, hanem ő.
Így a pusztinyalakó lassanként, fokról fokra elmozdul a
vértanúság egyre elmélyültebb megértése felé. A vértanú¬
ságnak sokféle arca van.
Talán valamikor a Madonna Háza eljövendő napjaiban
gonosz, igazán gonosz emberek érkeznek majd hozzátok.
Isten tudtotokra fogja adni, hogy gonoszak. Nem rémültök
majd meg, mert valamiképpen még bennük is meg fogjátok
pillantani Krisztust. Ki tudja, talán megölnek benneteket.
Ha így lesz, utolsó leheletetekkel azt kell mondanotok: „En
Uram és én Istenem. Alleluja!”
Charles de Foucauld megértette ezt a fajta értelmetlen
vértanúságot. Egy csapat tuareg, akiknek semmi rosszat nem
116