Page 22 [22]
OCR
20 ÁRANY ZSUZSANNA Az esettel foglalkozott többek között René Guénon is A spiritiszta tévedés című művének — mely elsőként 1923-ban látott napvilágot — A spiritizmus eredete fejezetében (Guénon, 2004). Nem tudjuk, Karinthy vajon ismerte-e a vele kortárs metafizikus és misztikus író, filozófus és orientalista működését, miután csak a Csoda című cikk megjelenése után tíz évvel találunk nyomokat Guénon magyarországi recepciójára vonatkozóan. Elsőként az Erdélyi Helikonban említik nevét (Szemlér, 1935, p. 631), illetve majd csak az 1940-es években fedezik fel igazán, nem utolsósorban Hamvas Béla közvetítése révén. Guénon szerint az 1840-es évtized, amikor a Fox családnál megjelent a szellem, olyan zavaros időszaka volt a történelemnek, mely táptalajt adott a természetfeletti jelenségekben való hiedelmek számára. Maga a szellemjárás egyébként nem számított újdonságnak, az igazi nóvum a család reakciója volt: a szellemidézés módszerének a felfedezése, valamint egyfajta performansszá alakítása. Karinthy számára azonban az igazi csoda a megváltás marad. Meglátása szerint mind a leíró tudomány, mind a vallásbölcselet arra jut, hogy — szavaival élve — ssárból vagyunk és sárrá kell válnunk, mert állati származásunk bélyegét viseljük s az állatok sárból lettek és sárrá változtak ama Törvény szerint. S ba mégis várjuk a csodát, akkor ezt a valamit, amit várunk, nem magyarázbatjuk másképpen, mint úgy, hogy az Ember jelt és utasítást kapva valabonnan, megfellebbezte ezt az ítéletet és akarja annak megváltoztatását" (Karinthy, 1925, p. 64). A csoda lényege a szabad akarat, valamint az a tény, hogy a jövő nem tükörképe a múltnak, hanem mindenkor alakítható. Míg Európában az arisztotelészi hagyomány a meghatározó, s a kereszténység is csak ennek a világszemléletnek része, addig Ázsiában az okkultizmus — ahogy a nyugatos szerző írja — ,hadd kísérletezzen tovább a lélekkel, mely eddig még nem váltotta meg a testet" (Karinthy, 1925, p. 64). Nem a Csoda azonban az egyetlen írása Karinthynak, melyben spiritisztákat említ, illetve a túlvilági lét foglalkoztatja. Egyrészt közölt más esszéket is a témakörrel kapcsolatban, másrészt gondolhatunk Mennyei Riport című, 1937-es (egy évvel a halála előtt, s már az agyműtétje után, az Utazás a koponyám körül című kötettel közel azonos időben írt) regényére, melynek cselekménye nem más, mint egy tudósítás a másvilágról. Az esszék közül ezúttal a — Csodához hasonlóan szintén a Nyugatban közölt — Van-e túlvilági élet? című 1928-as szöveget emeljük ki, minek megírásához az apropót egy londoni ankét adta, ahol a címadó kérdéssel fordultak a szellemi élet vezető képviselőihez. Bár Karinthyt nem kereste föl senki (nem is Magyarországon végezték a fölmérést), ő fontosnak tartotta elmondani a gondolatait. Elsőként a felvetés etikai összetevőivel számol, megjegyezvén:
