DRJENOVSZKY ZSÓFIA ÉS MUNKATÁRSAI
2. táblázat. A második fókuszcsoportban részt vevők adatai.
KAR KÉPZÉS NEVE KÉPZÉS SZINTJE MUNKAREND
ÁJK Jogász Osztatlan képzés Nappali
GESZK tás [ápoló] Alapképzési szak (BA) Nappali
BTK Szociológia Alapképzési szak (BA) Levelező
ÁJK Jogász Osztatlan képzés Levelező
A második alkalmon részt vevők közül három fő egy gyermeket, egy fő négy
gyermeket nevelt. A négy résztvevő közül hárman párkapcsolatban élnek, egy fő
egyedül neveli a gyermekét. Mindannyian szereztek már korábban diplomát más
szakon.
A fókuszcsoportok lebonyolítására a Károli Gáspár Református Egyetem
Reviczky utcai épületében került sor, a KRE BTK Társadalom- és Kommuniká¬
ciótudományi Intézet Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék által mű¬
ködtetett Tanstúdióban, személyes részvétellel. A hallgatókon túl jelen volt két
egyetemi kutató, akik a beszélgetéseken felváltva töltötték be a moderátor, illet¬
ve az asszisztens szerepét. A résztvevők a beszélgetés előtt aláírták a vonatkozó
— adatvédelemmel kapcsolatos — nyilatkozatokat. A beszélgetések másfél óráig
tartottak, amelyek során hang- és képfelvétel készült. A felvétel hanganyaga
alapján a stúdió munkatársai leiratot készítettek az Alrite.io automatikus hang¬
felismerő program segítségével. A videófelvételt és leiratot tartalmazó adathor¬
dozót a Rektori Hivatal Tudományszervezési és Pályázati Osztálya munkatársa
jelenlétében kapták meg a kutatók. A kutatók összevetették a leiratokat tartal¬
mazó Word-dokumentumokat a hanganyagokkal, anonimizálták a szöveget,
majd az így véglegesített anyagot adták át a kutatási koordinátoroknak.
A kérdőíves kutatás mintájának összetétele
Azok a hallgatók, akik vagy valamilyen kritériumnak nem feleltek meg, vagy nem
tudtak személyesen részt venni egyik időponton sem, kifejezték a szervezők felé,
hogy más módon szívesen segítenék a kutatást. A NOE szakmai koordinátorának
iránymutatása alapján — a külföldi hallgatók kivételével — minden jelenlegi vagy
korábban végzett hallgatónak, aki korábban már bejelentkezett — akár megfelelt
minden kritériumnak, akár nem -, kiküldésre került egy , Családosként az egye¬
temen" című rövid, nyitott kérdéseket tartalmazó kérdőív. Ezt kitöltve, e-mailben,