OCR
FABINY TAMÁS Jel 2,7-ben is összetartozik a paradicsom és a határozott névelővel szereplő," tehát egy bizonyos fara utalé Tot EvAou Tijs Cwijs kifejezés. Ez természetesen 1M6z 2,9re utal, ahol ez a fa a kert közepén, az Édenben áll. Az első emberpár az isteni tiltás ellenére szakított és evett a kert közepén álló, kívánatos fa gyümölcséből (1Móz 3,6), ezért el kell szenvedniük a büntetést. Ádámnak ezt mondta az Úr: , Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad.." (1Móz 3,17) A Genezis szerint Ádám és Éva evett a jó és a rossz tudásának fájáról, az Apokalipszis szerint viszont maga Krisztus ad enni a győztesnek. IMóz 3,1kk Septuaginta-beli szövegében és Jel 2,7-ben egyaránt a bayeiv szerepel. Vannak olyan feltételezések, hogy a szöveg az eukharisztiára is utal." Tudjuk viszont, hogy ez a szakasz az efezusi gyülekezetnek szánt levél része. Ezért nem zárhatjuk ki, hogy ebben az összefüggésben ez a kép az Efezus városának címerében szereplő Artemis-fára is utalhat." A kép azonban elsősorban erőteljes Krisztus-szimbólum. Az ugyan kevésbé valószínű, amit Kraft állít: szerinte a fa itt egyenesen a keresztfára, a gyümölcs pedig, amelyet enni lehet róla, a Krisztusban kapott új életre utal." Takács Gyula is hajlamos az élet fájában — talán túl erős fantáziával — Krisztus keresztjét látni." Ezzel együtt sok értéke van azoknak az — egyebek mellett — ókeresztény képi ábrázolásoknak, amelyek az élet fáját a kereszttel kapcsolják össze, például oly módon, hogy a keresztfából élő ágak nőnek ki.? Az azonban nem kérdés, hogy a Jel 2,7-ben szereplő élet fája Krisztus váltságművét helyezi szembe az első emberpár bűnbeesésével. Ambrosius ezt így fogalmazza meg allegorizálva: , Krisztus keresztje adta vissza nekünk a paradicsomot. Ez az a fa, amelyet az Úr Ádámnak a paradicsomban megjelölt"? A tudás fájának és a keresztfának ilyen szembeállítására az apokrif Nikodémus evangéliumában is látunk példát, amikor Hádész ezt mondja a Sátánnak: ,Lásd, hogy mindent, amit a tudás fájával nyertél, elvesztetted a kereszt fájával, minden örömöd gyászra fordult, a dicsőség Királyát akartad megöletni, de maga" TAKÁCS 2000, 63. o.: , Nem valamilyen élet-fa, hanem annak az élet fájáról, amit tudunk! 18 BRÜTSCH 1970, 2: 127. 0.: ,Dies erlaubt, auf die Frage zu antworten, ob hier eine Anspielung auf die Eucharistie enthalten sei.” KRAFT 1974, 59. o.: ,Da diese Frucht aber, wie es ausdrücklich heisst, gegessen wird, so ist hier bereits eine sakramentale oder auf das Sakrament hinführende Vorstellung ins Auge gefasst. ! BRUTSCH 1970, 2: 126. 0. 20 KRAFT 1974, 59. 0. 2! TAKÄCS 2000, 444. 0.: „Az Eletet restaurälö fa pedig a stauros, az a felállított fa, amelynek gyümölcse és üde zöld levele, gyógyító szere Krisztus. A Fa az életnek örökzöld fája, a kereszt, amelynek életet táplálni is és meggyógyítani képes termése Krisztus." 22 THWNT s: 40. o. 23 BRÜTSCH 1970, 2. köt. 127. o.