OCR
9. A hatásegyenlőtlenség kezelése, 2: A világ népessége 7%-os (480 ezer tonnanyi) élelmiszerveszteség-csdkkenés tértént, főként az élelmiszer-kiskereskedőkkel való együttműködés révén és a probléma háztartás-szinten való kezelésével (W RAP, 2020). Azonban az élelmiszer-hulladék mennyisége világszerte továbbra is gigantikus. 9. A hatásegyenlőtlenség kezelése, 2: A világ népessége A világ népessége meredeken növekedett a XX. század közepét követő években, mivel a halálozási rátáknak az orvostudomány fejlődésére és a közegészségügyi gyakorlatokra visszavezethető javulását nem ellensúlyozta a termékenységi ráta csökkenése. Az 1. táblázat szemlélteti, hogy az országok gazdagabb csoportjaiban alacsonyabbak a termékenységi ráták. A tábla azt is mutatja, hogy az alacsony jövedelmű országok, amelyeknek többsége a Szaharától délre fekvő területeken található, kiemelkednek magas termékenységi rátájukkal.? 2018-ban a szubszaharai Afrikában élő nők átlagosan 4,7 alkalommal szültek életük során, szemben a 2,4-es világátlaggal. Még ez utóbbi is meghaladja a népességmegújuláshoz szükséges termékenységi rátát, ami körülbelül 2,1. Dél-Ázsiában a termékenységi ráta a különböző régiókban jelentős különbözik: Bangladesben, ahol szorgalmazták a családtervezési programokban való önkéntes részvételt, ma egy kicsit magasabb, mint 2; Indiában 2,2-re csökkent, míg Pakisztánban 3,5." Ezzel ellentétben Kínában ez a szám jelenleg 1,7. Ne feledjük azonban, hogy a globális ökológiai lábnyom az adszolúz népességszámtól függ. Egy népesség lehet stabil, de ha nagy, akkor nagy a lábnyoma, az egyéb feltételek változatlansága esetén, és tönkreteheti a bioszférát. Ez az oka annak, hogy a demográfiához képest a biodiverzitás gazdaságtanában nem annyira jelentős a népességmegújuláshoz 53 A fejezet további része nagymértékben támaszkodik a kollégákkal: John Bongaartsszal, John Clelanddel, Aisha Dasguptával, Paul Ehrlichhel és Peter Ravennel folytatott beszélgetésekre. 1970-ben (Pakisztán két államra szakadása előtt) a teljes termékenységi ráta mind Bangladesben, mind Pakisztánban magas volt (69, illetve 6,6), de 2000-re Bangladesben 3,2-re csökkent, míg Pakisztánban 5,0 volt (A. Dasgupta, 2020). A bangladesi családtervezésnek a termékenységi ráta csökkentésében játszott szerepéről további részletek a Jelenzésben (9. fejezet). 54 69