Oldal 20 [20]
OCR
II. A HALÁL NÉHÁNY FONTOSABB FILOZÓFIAI ÉRTELMEZÉSE Barcsi Tamás 1. GÖRÖG, RÓMAI ÉS RENESZÁNSZ GONDOLKODÓK A HALÁL ELFOGADÁSÁNAK FONTOSSÁGÁRÓL A halál elfogadása és a jó élet közti összefüggés vizsgálata alapvető témája az ókori görög filozófiának. Közismert, hogy Szókratész (i. e. 470-399) nem foglalta írásba a gondolatait, de tanítványa, Platón (i. e. 427-347) a Szókratész védőbeszéde című művében - amely Szókratész peréről szól — nyilvánvalóvá teszi, hogy Szókratész nem félt a haláltól. Félni a haláltól a legnagyobb tudatlanság bizonyítéka (azt hinni, hogy tudjuk, amit nem tudunk), mivel , senki sem tudja, vajon a halál nem épp a javak legnagyobbikát jelenti-e az ember számára, ellenben úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb szerencsétlenség? (Platón 2005, 83). De, nagy reménységünk" van arra, hogy a halál jó, hiszen ez vagy nemlét (egyfajta alvás, amikor a halott semmit sem érzékel), vagy átmenet, amikor a lélek erről a világról egy másikra költözik (Platón 2005, 108-112). Platón Phaidón című dialógusában a halálra készülő Szókratész a lélek halhatatlansága mellett érvel, és kifejti azt is, miért látja úgy, hogy az emberek közül a helyesen filozofálók számára a legkevésbé félelmetes a halál (Platón 1984, 1038). Ez azért van így, mert a filozófus a tiszta megismerésre vágyik, amelyet a test gátol, ezért el kell szakadnia a testtől és csak a lélekkel kell szemlélnie a dolgokat, ami tökéletesen az életben nem valösithatö meg (Platön 1984, 1032-1039). A szökrateszi-platöni szemlélet szerint tehát a filozófus szembenéz az élet végességével, de belátja, hogy az elmúlástól nem kell félnie. Epikurosz (i. e. 341-270) és követői eltértek a platóni filozófiától, de azt ők is hirdették, hogy a helyes filozofálás a halálfélelem megszünéséhez vezet. Az epikureusok azt vallották, hogy a lélek sem születé
