Oldal 16 [16]
OCR
14 / BARCSI TAMÁS ez a pestisjárványok, a mindennapos erőszak időszaka is. A többi ember jelenléte vigaszt jelenthetett, de ez attól függött, hogy ezek az emberek miként viszonyultak a haldoklöhoz (Elias 2000, 19-27). Továbbá a 12. századtól a túlvilági élet kapcsán az egyház kevésbé a reményt, inkább a bűnhődés és a kárhozat lehetőségét hangsúlyozta. Az így keltett félelmet a tisztítótűz tana (a túlvilági megtisztulás lehetősége miatt a hirtelen halál nem tűnt olyan borzasztónak), majd a reneszánsz életigenlés enyhítette (Mújdricza 2020, 27-33). A 14. századtól jelenik meg a haláltánc-motívum az irodalomban és a képzőművészetekben, számos reneszánsz művésznél megtalálhatjuk a haláltánc-ábrázolást. Az 1400-as évektől lesznek népszerűek az Ars Moriendi kiadványok, amelyek a haldokló halálra való felkészülését segítő szövegeket és képi ábrázolásokat tartalmaznak, de előzetesen, meditációs célokból is használták ezeket. Az ún. Ars Moriendi táblák a nem írástudó haldoklók számára is lehetővé tették a halálra való felkészülést: az öt képpár az öt legnagyobb kísértést és félelmet, illetve ezek legyőzését ábrázolja. Az utóbbi képeken az Atya, a Fiú, a Szentlélek, Szűz Mária, az apostolok, a szentek felidézésével próbálják a haldoklóban erősíteni a hitet, az üdvözülés reményét, a szenvedések elviseléséhez szükséges türelmet, alázatot és elősegíteni a földi élettől való elszakadást. A 11. képen a jó halált láthatjuk, a halott arcán a megnyugvás mosolyával. Az Ars Moriendi táblák célja már nem a félelemkeltés, hanem a haldokló megnyugtatása volt (Kovács 2010). 2. A HALÁL , ELTÜNTETÉSE" Ha a halálnak nem tudunk értelmet adni, annak érdekében, hogy ne uralkodjon el rajtunk a halálfélelem, megpróbáljuk , eltüntetni" a halált, azaz nem veszünk tudomást róla. Ez az , eltüntetésre" törekvés egyéni viszonyulásmódként minden időszakban jelen volt. Az ókori Rómában és a középkorban, ahogy a reneszánsz időszakában is, a halál igazán mindennapi jelenségnek számított, de mind Seneca, mind Montaigne írt arról, hogy vannak, akik nem gondolnak a halálra, amíg megtehetik, illetve nem tudják elképzelni, hogy egyszer ők is meghalnak. Seneca egy helyen megjegyzi, hogy az emberek
