Page 86 [86]
OCR
84 / 3.ANŐK TESTÉNEK ÉS SZEXUALITÁSÁNAK MEDIKALIZÁCIÓJA rizált jelentőségét: , A direktkommunikáció az erős nyelve, az indirekt kommunikáció pedig a gyengéé, a kiszolgáltatotté. Ilyen értelemben a normális nyelvhasználat csak megközelítőleg egyenlő erejű (hatalmú) emberek között működik jól" (Kovács 2007, 35). A társadalmi nemekre világviszonylatban is jellemző egyenlőtlenségi állapot az élet legkülönbözőbb területein érzékelteti a patriarchális paradigmák hatásait. Szasz interpretációja mindezek tükrében a betegségalkotás társadalmi konstrukcionista gyökereire hívja fel a figyelmet, amelynek premisszája, hogy mivel az elmebetegség egy nehezen hozzáférhető dialektus, ezért betegségnek sem tartható. ,, Az elmebetegnek nevezett emberek kiszolgáltatottságukban a testi betegek szerepét veszik fel, mikor pedig valójában csak társadalmi, erkölcsi, vagy interperszonális konfliktusaik következtében boldogtalanok" (Kovács 2007, 36). Az elmebetegség tehát mítosz, amely etimológiailag a görög müthosz, vagyis beszéd, üzenet, párbeszéd szóra visszavezethető. A pszichiátria Szasz megítélése szerint tehát akkor működik jól, ha képes magát mitológiaként megragadni, vagyis hiedelemrendszerét a biológiai redukcionizmus paradigmája felől a nyelvi megértés irányába fordítani. Szasz következtetése számunkra azért kiemelten fontos, mert rámutat az individuum eredetiségére, amely konceptuálisan összeférhetetlen az elmebetegségek sematikus, orvosi-fiziológiai keretbe zárt leírásaival. Foucault az Elmebetegség és pszichológia című művében hasonló megállapítást tesz, amikor rámutat, hogy a betegségek pszichológiai dimenziói önmagukban magyarázó erővel nem rendelkeznek. , Valójában csak a történelemben fedezhető fel az egyetlen konkrét a priori, ahol az elmebetegség lehetősége üres nyitottságával a maga szükségszerű alakzatait magára ölti" (Foucault 2000b, 85). A hisztéria vonatkozásában ezek a megállapítások rendkívül fontosak, hiszen általuk kirajzolódnak a szociokulturális betegségfogalom legfontosabb koordinátái. Ennek fényében tehát nem tudunk elvonatkoztatni a ténytől, miszerint a társadalmak kulturális sajátosságai is meghatározóak az egészség és betegség fogalompár megkülönböztetésekor. Mint azt Foucault Émile Durkheimnek a fajtipikus működésekre építő gondolatai kapcsán megjegyzi, , minden kultúra képet alkot magának a betegségről, amelynek arculatát az általa elhanyagolt vagy elnyomott antropológiai virtualitások összessége rajzol
