Oldal 107 [107]
OCR
4. Képzés e 105 tatlanok voltak. A kortárs szerint , a burzsoá film, irodalom, lélektan, filozófia száz szólamban fújja ugyanazt a nótát: az öntudat vékony rétege alatt az ösztönök mélysége forrong - ezek az ösztönök kormányozzák valóban a világot" (BONTA - DÁNIEL - ÉRDI 1951: 498) - a pavlovi pszichológia ezekkel nyilvánvalóan ellentétben áll. Pavlov tevékenysége egyértelműen a sztálini tudománypolitika saját szülötteként és díszeként szerepelt - az agrárbiológus Micsurinhoz és Liszenkóhoz hasonlóan (MTA 1953: 10; Zádor 1949). Hármójuk neve a megfelelő hivatkozási alap volt az adott tudományterületen, és a hatalom egyértelmű elvárása az volt, hogy az ő szellemükben tevékenykedjenek a , béketábor" tudósai. Olykor Pavlov neve jelentette a védelmet a Bölcsészkar Lélektani Tanszéke számára is, ugyanis amikor az intézmény Lenin Intézetbe történő áthelyezését - ezzel tulajdonképpeni megsemmisítését — tervezték, valaki egy Rubinstein-kötettel felszerelkezve látogatta meg Révait, és megmutatta, hogy még a nagy szovjet pszichológus is hivatkozik Kardos Lajos egyik kísérletére, tehát a további tevékenysége mindenképpen támogatandó (BARKÓCZI 1998: 17). A tanszékvezető természetesen szintén a pavlovi életműből, Pavlov kutatásai és a lélektan címmel írta disszertációját, mely alapján a tudomány doktorává avatták (MTA 1955: 334). Tudományágának megnevezése: neveléstudományok (lélektan) volt, vagyis a korabeli diskurzus valóban egyenlőségjelet tett a pszichológia és a pedagógia közé, pontosabban: a pszichológia a pedagógia alárendeltjeként, legalábbis kevéssé jelentékeny részeként definiálódott. Bár csak elenyésző számban, kivételes engedéllyel szerezhettek pszichológusvégzettséget az 1950-es évek első felében, tehát hivatalos pszichológusképzés, pszichoterapeuta-képzés nem létezett, és a rendszer ideológiájának nem megfelelő szakirodalom is elérhetetlenné vált, a rákosista rendszer az 1950-es évek elején nem állította, hogy a pszichológia üldözendő tudomány lett volna, sőt az ellenséges erők rágalmának tekintette az ilyesféle megnyilatkozásokat. Az úgynevezett pszichologizmus, vagyis a , rosszul és rosszkor alkalmazott pszichológia" (LAziczius 1942: 119) vádja már az 1940-es évek elején megfogalmazódott. Ekkoriban még egyáltalán nem a marxista ideológia volt a túlzásba vitt pszichológiai elemzések kritikájának alapja, sokkal inkább az idealizmus, a vallásosság (HALASSY-NAGY 1944: 314). A világháborút követően azonban a pszichologizmus a szélsőséges kommunisták visszatérő vádja volt a lélektan művelői ellen (SZALAI 1946: 24; BARÁNSZKY-JÓB 1946: 24) (a pszichologizmus megmutatkozhatott a nyelvészetben, irodalomtudományban is) - annak ellenére, hogy eleinte komoly politikai támogatottsága volt az analízisnek és a lélektani képzés megújulásának. 1950-ben azonban - bár továbbra is előfordultak pszichologizmus-vádak - egy Tyeplov-recenzens tollából az olvasható, hogy ,csupán az ellenséges pedológusok terjesz
