Page 82 [82]
bennünk Krisztus is.? A saját, egyénileg hozott előzetes tudásunk, belső érdeklő¬
désünk, személyes kérdéseink, , lehorgonyzásaink" alapján. Pál apostol nem fél a
relativista vagy a szubjektivista megbélyegzéstől, hiszen tudja — már a pogányok
között végzett missziójával vállalja —, hogy a tanulás egyetlen útja az, ha hagyjuk,
hogy a diákban formálódjon a kép — bármennyire is szeretné tanárként már a
végeredményt látni, s bármennyire szenved is ennek hiányától. Mégsem nyúl bele
tanárként a tanulók fejébe, s helyezi el ott a saját maga által már kialakított képet,
hanem hagyja a tanuló formálódását.
Úgy tűnik, Pál apostol felismerte, hogy a relativizmus és a pluralizmus veszélyétől
nem a konstruktív tanulás esetében kell jobban félni, hanem a konstruktív tanulás¬
elméletet figyelmen kívül hagyó, normatív oktatás világában. Ma néhányan a szubjek¬
tivizmus és a relativizmus iránti félelmük miatt vetik el az egyéni értelmezés szerepét
és fontosságát, s ez a félelem elsősorban a hittanóra és a teológia tárgyára, Istenre
irányul. Attól félnek, hogy ha elfogadjuk a konstruktív tanuláselméletet, ebből az
következik, hogy mindenki saját istent alkot magának. A konstruktív tanuláselmélet
azonban felhívja a figyelmünket arra, hogy a tananyag és a tananyagról alkotott ké¬
pünk nem ugyanaz. A teológia és a hittanóra esetében ezt röviden úgy fejezzük ki,
hogy Isten nem egyenlő az istenképünkkel. Istenképünket konstruáljuk (magunkban
és közösségeinkkel), míg Isten lényegét nem változtatja meg az a tudás, az a kép,
amelyet mi alkotunk róla. Istenképünk mindig töredékes, véges, alakulófélben lévő,
esetleges. Isten azonban az ismereteinktől és tanulásunktól független. Éppen azzal
relativizáljuk legerősebben Istent, ha nem ismerjük el, hogy a róla alkotott képünk
nem egyenlő magával Istennel. Éppen azzal esünk a relativizmus csapdájába, ha azért
nem merjük az istenképeink személyes konstrukcióját elismerni, mert attól félünk,
hogy ezzel Istent relativizáljuk a magunk számára. A Tizparancsolattal (,,Ne legyen
más Istened") éppen akkor kerülünk legerősebben szembe, amikor az önkényesen
alakított istenképünkből csinálunk Istent a magunk számára. Amikor már észre sem
vesszük, hogy mi az, amit mi alkottunk, s mi az, ami a mi konstrukciónktól teljesen
független — s mivel a kettőt nem tudjuk megkülönböztetni, ezért a biztonság kedvéért
a képalkotás konstruktív folyamatát sem ismerjük el. A bálványkészítés nem külső
szobrok formájában ölt testet, hanem belülről alkotunk hamis világokat magunknak.
Ennek elkerüléséhez az egyik segítség az, ha tudatában vagyunk a konstrukciós tanu¬
lási folyamatunknak, látjuk annak korlátait és lehetőségeit.
Pal apostol — a többi bibliai szerzővel együtt — tudja, hogy a tanulás egyetlen útja
az, ha a tanuló is, a tanár is nyitott az alakulásra, átadja a diákot a formálódásnak, az
érdeklődésnek, a belső kép alakításának. Tudja, hogy a lehetőség csak akkor válhat
39 Uo. 708. o.