Oldal 58 [58]
OCR
Vv. Összefoglalás Valerian Mader könyve több szempontból is kiadásra érdemes. A legfőbb szempont, hogy egyetlen ismert példányáról tudunk, ezért egyfajta leletmentésként tekintek a könyv hasonmás- és értelmezői átiratának a kiadására. De a leletmentést más oldalról is megközelíthetjük: már maga Mader nyomtatott kötete is egy rezervátum, vagy múzeum. Olyan kézirat-rezervátum, amelyben a modern olvasó csodálkozva fedezi fel — mint állatkertben az egzotikus, nemes vadakat — a kéziratokat. Azt, hogy ezeknek a verseknek az elsődleges életterük és mozgásterük — mint valami vadon — a kéziratos levelezés volt. Az adja tehát a különlegességét Mader kötetének, hogy költőnknek egyáltalán eszébe jutott a kéziratos, verses levelek kinyomtatása, amely most lehetővé teszi számunkra, hogy — mint a gazdag korabeli irodalmi élet ,borostyánkötetbe" ragadt zárványaiba — bepillanthassunk. A harmadik szempont, ami különlegessé teszi Mader könyvét, szintén ide kapcsolódik: Mader költészetének aczio radiusa. De jelen esetben nem egy egész Európát behálózó, hatalmas távolságokat áthidaló, minden nemzet fölött átívelő, latin nyelvű irodalmi diskurzus kelt bennünk ámulatot, hanem épp ellenkezőleg. Az, hogy mennyire lokális, provinciális szinten is képes volt kapcsolatépítő és kapcsolatmegtartó erejét a szudia bumanitatis kifejteni, működtetni. Antwerpeni könyvkiadók, heidelbergi professzorok és a prágai királyi udvar hivatalnokai helyett kisbiróci lelkészeket, báni tanítókat, sárospataki diákokat és trencséni hivatalnokokat találunk a könyvben, akik mind jeles latinsággal kommunikáltak egymással verses leveleikben, apró-cseprő gondjaikat, aktuális kérésüket vagy hálájukat hosszabb-rövidebb versekben kifejtve nagyjából a Trencsén-Sárospatak közötti területen. Mader könyve nélkül nemcsak arról nem lenne fogalmunk, hogy a könyvben szereplő személyek képesek voltak latin nyelvű humanista költeményeket komponálva kommunikálni egymással, de egyáltalán a létezésükről sem tudnánk. Mader kötetének a példája pedig megengedi azt a feltételezést is, hogy a korabeli Magyarország — akár a töröktől megszállt területeken is — legalábbis elemi iskolákat működtető települései körül hasonlóan gazdag irodalmi élet folyt. Vagyis kéziratossága miatt sokkal nagyobb az irodalmi anyag pusztulása, mint azt gondolhattuk. Végezetül pedig talán a modern kori olvasó számára legfontosabb szempont az, hogy Mader kivételesen személyes hangon szólal meg az alapvetően költői mintáknak szánt — tehát pedagógiai irányú — versekben. A posztromantikus esztétikán csiszolódott értékrendszerünk a korai modern latin nyelvű humanista költészeten épp a személyesség és líraiság — sőt magának a léleknek — hiányát szokta számonkérni. Mader kötete viszont épp ennek a cáfolata. Személyes és hétköznapi élményeinek a meztelenségét úgy képes a humanista költészet formálisnak tűnő, távolságtartó és kötelezően rideg szövetével eltakarni, hogy a korszak művelt közönsége számára is olvasható legyen. Búcsúzóul — kicsit megváltoztatva — a Mader-kötet utolsó versének a sorait idézném: Reclude libellum corporis 1s monstrant pulvis et ossa met. Haec tibi, lector, erunt nostri monumenta sepulchri, ut cures sortem tu quoque nosse uam. 56
