Ha viszont 1586-os, akkor nem tudjuk, mi történt, de legalábbis 1581 utáni tanári
állásáról nincs tudomásunk.
3.4. A becköi vär prefektusänak, Ioannes Halachinak irt verseben patrönusänak
nevezi, miközben ismét szegénységét panaszolja (inc. Vivifico Dominus gui providet
omnia nutu; no. 43). Halachiban jó példát lát arra, hogy a szülők anyagi áldozatokat
hoztak sarjuk taníttatására, de sajnos ő — apjával együtt — szegénységben és beteg¬
ségben született. Köszvény is gyötri, az orvosok semmiféle orvossága nem használ
(21-24. sor). Mecénás nélkül nem tud a művészetek és költészet útjára lépni, így aztán
Halachitól kér, aki könnyedén meg is adja neki a húszas tartozását (viginti facili mihi
mente numismata solvas).
3.5. Apjával is verses levelezésben állt (lásd apja versét: app. 14). Az egyik, 20
disztichonnyi verse is panegirikusznak mondható, de inkább a fiúi szeretet hangján
szólal meg (inc. Usibus humanis sunt omnia condita, solus; no. 39). Itt kell megemlí¬
tenem a könyvecske következő, rövid, öt disztichonnyi versét is, amely ugyan nem
panegirikusz, de a fenti vers kiegészítéseként olvasható (inc. Rara avis et vario pennas
conspersa colore; no. 40). Ismét egy személyes, nagyon hétköznapi életkép, amelyet a
szülői szeretet és az apjával való kapcsolatának szimbólumaként ír le. Egy tarka tol¬
lakkal ékes, ritka madarat küldött az apjának. A leírás azt sugallja, hogy saját élmény¬
ből táplálkozik. (Bár lehet, inkább ez is csak szimbólum, amely az elmesélt történetre
utal.) Viruló, nyüzsgő, zöld rétet kaszálnak a munkások. Egy anyamadár a fiókáit
próbálja védeni, de lekaszálják. Lám, még egy vadon élő madárkában is mily nagy a
szeretet! Hát akkor a bölcsességgel bíró ember miért ne szeretné viszont saját sarjait?
Ez a történet — miként Mader írja — a természet erejének és az ő egymás iránti, kitartó
szeretetüknek a szimbóluma.
Mader 13 disztichonban gratulál Stephanus Racicenus (Osvaldi) 1580. május 11-ei
wittenbergi felszenteléséhez (inc. Quisquis divini vult spargere semina verbi; no. 60).
Mi lehet annál jobb, mint a mennyei Atya igéjének terjesztése? Istvan Krisztus ka¬
tonájaként védje majd otthon a hitet, ha hazatér német földről. A következő vers
ismét Racicenusnak van címezve és megtörhetetlen barátságukról szól (inc. Sero mihi
cupidam dicis, Racicene, salutem; no. 61). Előbb fog a Vág visszafordulni a Kárpátok¬
ba, előbb fog a trencséni vár a völgybe süllyedni, vagy Zoborhegyi Szent Benedek
szentélye iskolájuk tetejére ugrani, mint hogy elszakadjon a köztük lévő igaz barátság
köteléke. A vers utalásai miatt feltételezhető (noszra licet longo sint dissita corpora trac¬
zu), hogy Racicenus wittenbergi tanulmányai idején írta Sárospatakról 1579 és 1580
júniusa között. Érdemes felhívni a figyelmet Mader következő maximájára (39. son:
, A halandó élete sem más, mint mese. Ha a mese rövid, akkor az élet is az." (Mortalis
nihil est aliud nisi fabula vita, fabula ceu brevis est sic guogue vita brevis.) Mintha azt
állítaná, hogy az élet nem , meglött dolgoknak emlékezeti", hanem csupán , gondolt