Page 241 [241]
Szöveggyűjtemény
elő... A szent, aki istennek tetsző képződmény, no hát, ő épp az eszményi
kasztrált... Az élet ott ér véget, ahol , istennek az ő országa" kezdődik...
. Feltéve, hogy valaki megértette, mily bűnös mód élet elleni lázadás az,
amit a keresztény erkölcs jószerén mindenek fölött szentesített, nos, sze¬
rencsére akkor valami más is kiviláglott egyben: hogy ez a lázadás mennyire
haszontalan, látszat-érvényű, abszurd, hazug. Ha élők elítélik az életet,
az végső soron csak egy bizonyos élet-vitel, élet-mód tünete: az a kérdés,
hogy joggal tesznek-e így, jogosulatlanul-e, föl se merülhet egyáltalán. Az
életen kívül kell valamiféle álláspontot elfoglalni ahhoz, s ismerni egy¬
szersmind az életet, mint kevesen, mint sokan, mint mindenki együttesen,
hogy az élet értékének problémáját egyáltalán csak érinteni is merészeljük:
elegendő ok s indoklás ez itt akkor, hogy belássuk, számunkra e probléma
megközelíthetetlen dolog. Ha értékekről beszélünk, az élet inspirációjá¬
nak, optikájának jegyében tesszük: maga az élet kényszerít minket, hogy
értékeket tételezzünk fel, az élet maga értékel általunk, mikor értékeket
tételezünk fel... Ebből következik, hogy az erkölcsnek az a természetelle¬
nessége, amely istent az élet ellentételezésének, elítélésének fogadja fel, csak
az élet értékítélete — melyik életé? miféle életjellegéf — De már megadtam
a választ: a hanyatló, az elgyengült, a fáradott, az elítéltetett életé. Az er¬
kölcs, ahogy eddig értelmezték — ahogy végső soron még Schopenhauer is
megfogalmazta, hogy az , életakarás tagadása" lenne —, az ilyen morál maga
a dekadencia-ösztön, mely imperatívusszá teszi magát, mondván: , menj
tönkre” -, az elelö eliteltetese...
. Mérjük fel végre, micsoda nyilvánvaló naivitás egyáltalán azt mondani:
, legyen pedig az ember ilyen és ilyen!" A valóság a típusok elbüvölő gazdag¬
ságát mutatja, a pazarló formajátékok s változatok buja tenyészetét: és akkor
jön valami ágrólszakadt erkölcs-őr, s azt mondaná rá: , nem, az ember legyen
másmilyen..."? S ez a szerencsétlen még azt is tudja állítólag, milyen legyen
az ember, önmagát festi a falra, nyomorúságos madárijesztő-alak, s kiáltja
fennen: , ecce homo!"... De ha a moralista csak egy-egy emberhez fordul, így
mondja: , legyél te pedig ilyen és ilyen! akkor is nevetséges. Az egy-ember,
az egyén — egy darabka fátum, elölről-hátulról kereken az, egy törvénnyel
több, egy szükségszerűséggel több minden és mindenek számára, kik-mik
jönnek s eljövendenek. Neki ezt mondani: ,változz meg", hát mintha azt
kívánnánk ezzel, minden változzék így, de talán visszamenőleg is... És
való igaz, voltak következetes moralisták, akik másnak akarták az embert,
nevezetesen erényesnek, a maguk képére akarták formálni, jámbor birkának
tehát: ezzel ők a világot tagadták! Csak semmi bolondság! Bolondozás se,
hát nem, a szerénytelenségnek a legszerényebb változata sem tűrhető, így
ok... Az erkölcs nem az élet szempontjait, vonatkozásait, szándékait veszi
figyelembe, specifikus tévedés, mely iránt nem szabad részvétet éreznünk,
oly degenerált-idioszinkrázia, amely már kimondhatatlanul sok kárt oko¬
239