OCR
TURGONYI ZOLTÁN Az érzékenységek mindenáron való tiszteletben tartása tehát tovább erősíti a mai liberalizmus önromboló jellegét, amelynek lehetőségét csírájában már a kárelv is tartalmazza, ha ezt úgy értelmezzük, hogy az egyén egyetlen kötelessége a más egyéneknek történő károkozástól való tartózkodás. E cenzúra voltaképpen egy önmagában, megfelelő korlátok között természetesen indokolt tapintatra való törekvés túlhajtása. Az emberek megbántásának ilyen mértékű kerülése, amelynek megkövetelését , a tapintat rémuralmának" nevezhetjük, a nyílt beszéd és a minden lehetséges szempontot számba vevő vita korlátozásával nemcsak az egyszerű hétköznapi kommunikációt és így mindennapi életünket lehetetleníti el, hanem a nyilvános beszéd (benne a tudomány eredményeiről szóló tájékoztatás) korlátozásával nehezíti vagy éppen kizárja a társadalom önmegértését, működési zavarainak néven nevezését és a megoldás keresését." Pedig elemi érdeke magának a liberalizmusnak, hogy a jó működését vagy hosszú távon akár a puszta létét fenyegető magatartásokról lehessen nyíltan beszélni és ellenük intézkedéseket foganatosítani. Ha például egy csoport a maga világnézeténél, hagyományainál, szokásainál fogva az átlagosnál hajlamosabb bizonyos bűncselekmények elkövetésére, vagy képtelen a liberális demokrácia rendjébe való beilleszkedésre (és hosszabb távon akár e rend puszta fennállását is lehetetlenné teheti), ezt ki kell mondani. Miért lenne fontosabb e csoport érzékenysége, mint a liberális társadalom fennmaradása? Ha valaki esetleg elismeri ugyan a fentieket, de a csoport tagjainak , elidegeníthetetlen jogaira" vagy , méltóságára" hivatkozik, és csak odáig hajlandó eljutni, hogy szenveleg a , tragikus és feloldhatatlan konfliktuson”, amely egyfelől e méltóság és jogok, másfelől a társadalom érdeke között fennáll, akkor emlékeztetni kell őt arra, hogy a ,kényszerű gyakorlati agnoszticizmus" korában és bizonyítható , objektív értékek" hiányában senki és semmi nem tiltja meg nekünk, hogy efféle értékkonfliktusok esetén változtassunk értékeinken, belássuk, hogy nem lehet mindegyiket következetesen érvényre juttatni, és a szabadságot, egyenlőséget stb. oly módon és mértékben korlátozzuk, hogy ne fenyegessék annak a civilizációnak a létét, amely nélkül egyáltalán nem létezne modern értelemben vett szabadság és egyenlőség. Más megoldás nincs. Csak magunkra számíthatunk, semmiféle automatizmusban nem bízhatunk, amely értékeink ad absurdum vitele esetén is megmenti majd valahogyan a társadalmat." (Az ilyen automatizmus feltételezését szintén 41 Ez a helyzet különösen akkor bizonyulhat végzetesnek, ha egy, a Nyugattal szemben nyíltan ellenséges, komoly veszélyt jelentő csoport világnézetének vagy életformájának bírálatát vagy egyszerűen tárgyilagos bemutatását teszik lehetetlenné (pl. , gyűlöletbeszédnek" minősítve) arra való hivatkozással, hogy e csoport érzékenységét sérti már e bírálat vagy bemutatás puszta ténye is. Hogyan lehetne pl. abban bízni, hogy a nyugati értékekkel szemben ma ellenséges (migráns gyökerű) kisebbségek egyszer csak maguktól megváltoznak, és jó európaiakká 12 70