Page 136 [136]
OCR
8 Az 1980-as években a Kelet-Malajziai Sarawak régióban nagy léptékű fakitermelés indult meg, amit a helyben élők blokádokkal igyekeztek megakadályozni. A tiltakozások nem értek el eredményt, a tiltakozókat erőszakkal eltávolították, bebörtönözték, a fakitermelő cégek pedig erősebb védelmet kaptak. A világ mit sem tudott erről az egészről egészen 1987-ig, amikor is a penan nép tiltakozása és az állam arra adott erőszakos válasza pillanatok alatt befutotta a világsajtót. Peter Brosius etnográfiai kutatása során a mozgalom történetét, a különböző ágensek szerepét, marginalizálódását, illetve dominánssá válását, a diskurzusokban megformálódó hatalmi dinamikát igyekezett megérteni. Esettanulmánya segítségével pedig egyrészt megmutatta, hogy miként formálódnak a környezeti kérdésekkel, az őslakosok jogaival és a társadalmi igazságosság kérdéseivel foglalkozó mozgalmak, másrészt, hogy milyen kutatási terepet jelentenek ezek a mozgalmak az antropológia számára. A penan nép a 20. század közepéig vándorló, vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, amikor is az állam — modernizációs céllal — letelepítette őket. Ennek ellenére jogi értelemben továbbra sem birtokolták a területet, ahol éltek, azaz jogi eszközökkel nem tiltakozhattak a fakitermelés ellen. A terület nemcsak a materiális javakat tekintve, hanem biográfiai, társadalmi, kulturális értelemben is rendkívül fontos volt a számukra, ezt tették a földdel egyenlővé a favágók. Ráadásul a kormány megmentésre, civilizálódásra szoruló vademberekként kezelte őket. 1987-ben egy maláj NGO kezdte el támogatni a törekvéseiket, és híreket, képeket küldtek el a nyugati zöldmozgalmaknak nemcsak a környezetrombolásról, hanem a tiltakozäsokröl és azok eröszakos let6résérél is. Ezek a képek bejárták a mozgalmi világ mellett a sajtót is, és nagyon hamar a környezetrombolás elleni és egyben az őslakos népek jogaiért folytatott küzdelem szimbólumává váltak. Politikai szereplők, hírességek, malajziai és nagy nyugati NGO-k álltak a mozgalom mellé, ügyvédeket fizettek a bebörtönzötteknek, az ellenállás módszereire oktatták a helyieket, nyomást próbáltak gyakorolni a kormányra és így tovább. A nemzetközi érdeklődés, a róluk készült filmek a helyiek szemében is növelte saját legitimitásukat. Csakhogy a maláj kormány nem hátrált meg, és kommunikációs offenzívát indított, aminek legfőbb célja a nyugati mozgalmak karaktergyilkossága volt: tevékenységüket neokolonializmusként állították be, számon kérték rajtuk, hogy miért nem a saját hazájuk fakivágásaival foglalkoznak, azzal vádolták őket, hogy meg akarják akadályozni, hogy az őslakosok élvezhessék a fejlődés áldásait. Másfelől elindítottak egy fenntartható erdőgazdálkodás projektet, aminek szintén az volt a célja, hogy érvénytelenítse a tiltakozásokat. A nemzetközi mozgalmak hamar megértették, hogy az egész történet egy morális játékká vált, amiben ők vesztésre állnak. Ezért stratégiát változtattak, és elkezdtek az itt kivágott fák végcéljára, a nyugati piacra fókuszálni, ott átalakítani a fogyasztási szokásokat úgy, hogy ne legyen szükség a fák kivágására. A maláj kormány pedig a fenntartható erdőkezelés keretein belül tartja az erdőkérdést, ahol már nincs helye a szenvedélyes tiltakozásoknak és aktivistáknak, ezek a metódusok marginalizálódtak az intézményesült formák mellett.? (Brosius 2001.) A penan nép jelenleg is küzd a területén zajló környezeti károk ellen, most éppen a pálmaolajat adó ültetvények ellen.
