Page 130 [130]
128 FARKAS JUDIT
Természeti környezet: , A természeti környezet a természet elemeiből épül fel. A kör¬
nyezet jellemzése szempontjából érdemes még ezt is tovább felosztani természetes
környezetre, gondozott természeti környezetre és megművelt környezetre.: A termé¬
szetes környezet az, ami az ember alakítása nélkül jött létre. Ilyen lehet egy őserdő,
érintetlen tengerpart, vagy bármi, amit az ember még nem bolygatott meg.: A gondo¬
zott környezet is természeti elemekből áll, de annak kialakításában az ember részt
vett. : A megművelt környezet elemei természetesek, de létrehozását mesterségesen
hajtották végre." (Kiss 2012: 11-12).
Ember és természet viszonya tehát mindig is az antropológia vizsgálati körébe
tartozott. E vizsgálatok egyik alapvető kérdése az volt, hogy a természeti kör¬
nyezet mennyiben határozza meg a kultúrát. A determinista szemlélet szerint
teljes egészében, míg a posszibilizmus szerint csak a kereteket adja, a lehetősé¬
geket biztosítja hozzá.
A környezeti determinizmus egészen korán megjelent az emberi gondolko¬
dásban: Hippokratész nedvtana, Platón és Arisztotelész kormányzati formákról
vallott nézetei, vagy Montesguieu vallások kialakulásával kapcsolatos felfogása
mind-mind ide sorolható." A néprajzra és az antropológiára nagyban hatott az
antropogeográfiát kidolgozó Friedrich Ratzel munkássága (magyarul 1887), aki
földrajzi tényezőkkel magyarázta a kulturális különbségeket (Borsos 2004: 27—28).
A posszibilizmus ezzel szemben a természeti környezetnek csupán befolyásoló
szerepet tulajdonított, és a kulturális jelenségeket leginkább a történeti hatások¬
kal magyarázták (uo.). A környezeti determinizmus egyik legnagyobb kritikusa,
Carl Sauer amerikai geográfus szerint a determinizmus nem vesz tudomást arról,
hogy hasonló környezetben különböző kultúrák alakultak ki, hogy a kultúra és
a természeti környezet között folyamatos az oda-vissza kapcsolat, ráadásul úgy
ábrázolja az emberiséget, mint ami folyamatos küzdelemben áll a természettel,
annak fejlődést gátló kényszerével (idézik Hubbell-Ryan 2022: 79-80).
Körülbelül az 1950-es évektől egy új, szorosabb értelemben vett ökológiai
megközelítés vette kezdetét az antropológiában (Bodley 2002; Borsos 2004;
Orlove, 1980; Poncelet 2001. Benjamin Orlove — immár klasszikussá vált felosz¬
tâsäban — az elsé periódust Julian Steward és Leslie White munkásságával jellemzi
(1950-es évek), a másodikat az úgynevezett neofunkcionalistákkal, kiemelve
Marvin Harrist és Roy Rappaportot (1960—70-es évek), a harmadik periódust
pedig a processzualista kutatásokhoz, a történeti érdeklődés megnövekedéséhez
köti (Orlove 1980). Az ökológiai antropológia tendenciáit később összefoglaló
szerzők is úgy látják, hogy ekkoriban a fókusz eltolódott az emberi tevékenysé¬
gek makro-léptékű vizsgálatára, illetve a kultúra helyett az ökológiai populáció
5; — Hippokratész szerint az emberek karakterét a bennük lévő nedvek, a nedveket pedig a klíma
határozza meg, tehát végső soron a klíma befolyásolja az emberek jellemét. Platón és Ariszto¬
telész szerint a mérsékelt éghajlatnak köszönhető a kormányzás mérsékelt formája, a demok¬
rácia (lásd Görögország), a forró éghajlat pedig a diktatúra forrása. Montesguieu pedig úgy
tartotta, hogy a meleg éghajlat okozza a passzív, a hideg pedig az agresszív vallásokat. Össze¬
foglalóan Borsos 2004: 27.