OCR Output

A folyón hatalmas mennyiségű só érkezik ide Máramaros vármegyéből. E raktár¬
nál évente közel százezer hundredweightnyi sót adnak el." Egy hundredweight só
ára három forint harminckét krajcár (körülbelül hét shilling), s ez Magyarországon

mindenütt ennyibe kerül, ami lehetővé teszi azt, hogy a különböző helyekre történő
fuvardíjak eltérjenek egymástól.

XII. fejezet

Közetleírások és mineralógiai megfigyelések

Tokajnál magam mögött hagytam a síkságot, s beléptem a hegyvidékre, mely egészen
a Kárpáti Alpokig" tart, mely innen két-három napos utazásnyi távolságra fekszik,
s én minden igyekezetemmel azon voltam, hogy botanikai megfigyelésekre még al¬
kalmas évszakban időzhessek ott. Ennek ellenére, tudván, hogy e hegyekben igen fi¬
gyelemreméltó kőzeteket találtak, úgy gondoltam, hogy ezek tanulmányozása megér
egy kis kitérőt.

Június 29-én hagytam el Tokajt. Ahogy a városból kiértem egy hatalmas, az út fölé
magasodó sziklát figyeltem meg, majd egy-két mérfölddel távolabb rátaláltam Fichtel
úr vulkáni zeolitjára??. Kétségtelenül rendkívül érdekes kőzet, s valóban sziklát képez.
Kérdés persze, hogy vulkáni-e vagy sem, s ha igen, akkor zeolit vagy valami más?
Az első fölvetésre mindenki maga fog választ adni, hiszen e szerző elfogult a plútói
vagy neptuni kérdésben, míg a másodikra a zeolitról általa adott meghatározás alap¬
ján felelhetünk. Az út baloldalán helyezkedik el, s egyes helyeken igen jól látható.
Hamuszínű"", itt-ott vörössel váltakozik, nagyon törékeny, s a szövete olyan, mintha
meglehetősen szürke fényű, rossz alakú gyöngyszemek tömegéből állna. Forrasztó¬
csőben rendkívül megduzzad, eredeti térfogatának akár háromszorosát is elérheti,
s fehér salakot képez. Ugyanakkor csak gyengén foszforeszkál, és salétromsav ha¬
tására nem válik kocsonyássá, noha mindkettő a zeolitok alapvető jellegzetességei

5 1 hundredweight = 50,802 kg

Townson a Magas-Täträt nevezi Kärpäti Alpoknak.

” Johann Ehrenreich von Fichtel (Fichtel Janos) (1732-1795), jogot végzett, majd Erdélyben és Bécsben
hivatalnokoskodott. Átfogó geológiai ismeretekre önnálló tanulmányok révén, s hivatalos utazásai alatt
tett szert. FICHTEL 1791 a "vulkáni zeolit? elnevezést a forrasztőcső előtt fölfúvódó kőzetekre vezette be.
Mai értelemben különböző savanyú vulkáni kőzetípusoknak (riolittufa, horzsaköves riolit, perlit, stb.)
feleltethető meg. Fichtel vulkanista meggyőződéséről lásd Papp G. 1998.

54 " Cinereus durus fragilis unctuoso-nitens, textura crasse granulata ex globulis parvis angulosis tunicatis.

Tubi Ferruminatorii ope ter volumen auget et scoriam albam cum parum phosphorescentiæ præbet.

61