OCR
6. Oszmán pozicionálás és a közügyekben való részvétel igénye + 161 kásai vagy szakmailag magasan képzett történészei közül csak igen kevesen választják vizsgálatuk tárgyául az oszmán-örmény történelmet — pontosabban a nyugati örmény történelem oszmán kontextusát. Különösen nagy hiány mutatkozik az oszmán elit örmény tagjainak vizsgálatát illetően, akiknek a karrierjük szorosabban fűződött az oszmán államhoz, mint az örmény közösséghez. Ezek az örmények hittek az Oszmán Birodalmon belüli örmény jövőben, reformokat és modernizációt követeltek, hogy hazájukat ily módon erősítsék — oszmán patrióták voltak, akik nagy erőfeszítéseket tettek a modernizáció előmozdítása érdekében. Elsősorban nem is a cél, hanem az eszközök megválasztása különböztette meg őket az 1890-es évek örmény társadalmi forradalmáraitól, akik később az örmény nemzet valódi védelmezőinek tartották magukat. Az örmény forradalmárok politikai pártok szerint szerveződtek, mintegy orosz mintára, és az 1880-as évek végétől főleg kaukázusi örmények voltak a vezetőik. Ezek a forradalmárok gyűlölték a , konzervatív" amirákat, akiket a , despota hamidi rezsim" bérenceinek tekintettek. Az új elit képviselőit, a reformereket — mint például Krikor Odiant — az örmény nemzeti mozgalom előfutárainak tekintették, ugyanakkor el is ítélték őket, mivel következetesen elleneztek mindent, ami forradalomhoz vagy lázadáshoz vezethetett." Az első alkotmány korszakában az oszmán hatóságokkal szembeni mindenfajta lázadás ellenzését voltaképpen tekinthetjük az összes örmény politikai irányzat és csoport közötti minimális , közös nevezönek” - legyen itt szé turkofil nézetekről (olyan értelemben, hogy ők az oszmán reformok kidolgozásán dolgoztak, és az örmény jövőt kizárólag oszmán uralom alatt tartották elképzelhetőnek), ruszofil nézetekről (vagyis ők előnyben részesítették az orosz uralmat az oszmánnal szemben, illetve legalábbis az osz7° E tekintetben példaszerű: Varantian, Mikayel (1912): Haygagan sharjman nakhabadmutiun. 1. kôtet, Geneva, 234., 246., 286., 290-91. o. és passim. Önmagäban mär sokat elärul az a tény, hogy ez a könyv, melynek címe azt jelenti: , Bevezetés az Örmény Mozgalom történelméhez" (vagy , Az Örmény Mozgalmat megelőző időszak történelme"), és mely az 1870-es évekkel foglalkozik alaposabban, még csak meg sem említi az oszmán-örmény képviselöket. A forradalmi pärtokröl ld. Nalbandian, Louise (1963): The Armenian Revolutionary Movement. The Development of Armenian Political Parties through the Nineteenth Century, Berkeley / Los Angeles, Univ. of California Press. Varantian reprezentativnak tekinthető a forradalmi pártok történetírását illetően, kiemelkedő pozíciót foglal el mint a Tashnagtsutiun történésze és entellektüelje. Többször hivatkoznak rá és idézik tanulmányait azok, akik közel állnak a politikai pártokhoz, noha kevesen említik meg a forrást.