Oldal 137 [137]
OCR
136 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN hiszen ezek a követelmények normatívan ugyan előírhatók, de számonkérésük a jogi felelősségre vonás eszközeivel lenyegeben megvalösithatatlan.?”* Az etikai kódexek egy része nem csupán az egyszemélyi vezetővel, de a vezető testületek tagjaival szemben is megfogalmazza az etikai követelményeket, mint szokásosan a megalapozott döntés, az ennek érdekében szükséges felkészültség, a részrehajlás-mentesség, a külön alkuk kötésének tilalma. Emellett olyan értelemszerű, ezért etikai követelményként meglepő elvárással is találkozhatunk, mint a részvétel és távollét esetében a helyettesítésről gondoskodás. Ugyan álláspontom szerint az is jelentős előrelépés, hogy az egyetemi testületek tagjainak etikai felelőssége mint vizsgálandó kérdés felmerül, azonban e téren indokolt lehet egy részletezőbb kidolgozás, különös tekintettel arra, hogy az etika (is) elutasítja a kollektív felelősséget, a csoportcselekményekben is az egyén felelősségét vizsgálva. Ráadásul a felsőoktatási intézmények testületi döntéshozatalára is érvényes megállapítás, hogy nem csupán magát a grémiumot kell egyetlen csoportnak tekintenünk, hanem azon belül, annak működési dinamikája során folyamatosan képződnek csoportok, némelyek eseti jelleggel, mások valamely közös cél, érdek vagy tulajdonság alapján állandóbb jelleggel.?? Ilyen esetben az etika vizsgálja az adott csoport szerkezetét, és ha abban akár nyíltan, akár a csoportdinamikából adódóan kialakult a centrum-periféria viszony (azaz a csoport tagjai követnek egy meghatározó személyt), akkor bár a felelősség elsődlegesen a vezetőként fellépőt terheli, az alól a többiek sem mentesíthetők, ?" hiszen a döntéssel, eljárással azonosulni nem tudó, abban, illetve az azért való felelősségben osztozni nem kívánó tag a csoportból kiválhat (ellenvéleménye, a többségi állásponttal szembeni fenntartásai, attól való elkülönülése nyilvánvalóvá tételével, vagy végső esetben tagságáról való lemondással). Az etikai szabályozás — mint minden normatív előírás — csak általános követelményeket tud rögzíteni, a konkrét magatartás elbírálása mindig az adott körülményektől függ. Éppen ezért az etikailag vizsgált cselekmény sohasem önmagában, hanem az előzmények és következmények, az ok-okozat, a ráhatás viszonyában értékelhető, vezet elmarasztaláshoz vagy felmentéshez, súlyosabb vagy enyhébb megítéléshez. Különösen akkor vetődik fel elvi éllel a kérdés, hogy tudniillik mire valók az etikai 2% Józsa Zoltán: 2015, i.m. 80., illetve részletesebben Peschka Vilmos: i.m. 108—126. 25 E vonatkozásban a felsőoktatási intézmény szenátusa nem csupán elnevezésében, de a döntéshozatal dinamikájában is meglepő hasonlóságot mutat az ókori Róma (különösen a köztársaság kora) szenátusával. Lásd: Ernst, Wolfgang: Maior pars — Mehrheitsdenken in der römischen Rechtskultur, in: Kaiser, Wolfgang et al. (szerk.): Zeitscbrift der SavignyStiftung für Recbtsgescbicbte, 132. évfolyam, 2015, 34—41. Erről még részletesebben szólok a testületi felelősséget tárgyaló fejezetekben. 396 Boros János: Időszerű etika. Esszék a felelősségről, Veszprém, Iskolakultúra, Budapest, Gondolat Kiadó, 2013, 56.
