Oldal 136 [136]
OCR
III, AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG KOMPONENSEI 135 során elvárt vezetői magatartásra, amely nem csupán az alapos előkészítést jelenti, amibe beletartozik a beosztottak véleményének kikérése is, hanem a döntések során az egyetem és a szervezeti egység érdekeinek egyidejű figyelembevételét is, a végrehajtás során pedig a szükséges szabadság, valamint az önálló döntési kompetencia biztosítását is a beosztottak szakmai feladatainak elvégzéséhez. Ez utóbbival kapcsolatban megállapítható, hogy a felsőoktatásra is érvényes az a közigazgatásban készített felmérésből levont következtetés, miszerint az utasítással szemben sokkal szívesebben veszik a beosztottak, ha a döntésbe őket is bevonják."! Ugyancsak ezt támasztja alá a már említett, német felsőoktatási intézményvezetők körében készített felmérésről szóló tanulmány is, amely egyértelműen arra konkludál, hogy egy modern felsőoktatási intézményben a hatékony működés záloga a vezető által irányított személyek minél szélesebb körű, tényleges bevonása a döntéshozatalba? — akkor is, és azokban az esetekben is, amikor ezt jogi norma nem írja elő. Ehhez kapcsolódik az is, hogy — szintén a közigazgatásból vett példával élve — ahhoz, hogy a nem rigorózus utasítási rendszerrel működő vezetésben a végrehajtás ne fulladjon káoszba, precíz teljesítménykövetelmények meghatározása szükséges." Ez a felsőoktatási intézményekben egyfelől a világos és egyértelmű szabályozás, a szabályok megismerése és megismertetése, másfelől a hasonlóan részletes, pontos és szabatos munkaköri leírások elkészítésével biztosítható. A felelősség az előbbi körben közvetlenül, utóbbi esetében — az ellenőrzés útján megvalósulva — közvetetten a rektor és a kancellár személyénél is egyértelműen tetten érhető, A vezető felelőssége a saját szervezeti egységével és annak közösségével, de tágabb értelemben az intézmény egészével szemben, hogy kizárólag olyan beosztott munkatársát javasolja egyetemi döntéshozói testület munkájában való részvételre, aki szakértelme és képzettsége alapján alkalmas erre, és a munkaköri feladatai mellett képviselni tudja az őt delegáló intézménynek és az intézmény dolgozói nak érdekeit. Emellett a vezetőnek törekednie kell a munkavégzéshez szükséges megfelelő személyi feltételek és szakmai utánpótlás biztosítására. Itt szükséges megjegyezni, hogy ez az etikai követelmény sokkal inkább elvi iránymutatás, semmint konkrét felelősség, hiszen a törekvés mint cselekvés megítélése, értelmezése már önmagában sem egyértelmű, ráadásul a legtöbb esetben a megfelelő utánpótlás biztosítására az adott vezetőnek kevéssé van ráhatása. Ugyanakkor ez az a terület, amelyen szintén tetten érhető annak a megállapításnak az érvényessége, miszerint az etika ott kezdődik, ahol a jog hatása már nem érvényesül, 31 Gellén Márton: Közigazgatás: reform után, átalakítás közben, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2015, 125. Érdemes itt visszautalnunk az etikus, az átalakító, szolgáló, illetve ötödik szintű vezető kapcsán írtakra. 22 Püttmann, Vitus: i.m. 14—26. 253 Gellén Márton: i.m. 126.
