Oldal 100 [100]
OCR
leszármazottai igyekezetének következtében, hogy ősük képmása alá minél fényesebb tisztségeket írjanak," nem mint prodictator, hanem mint dictator került be a köztudatba. 32. (1) A consulok, miután átvették a hadseregeket — Atilius Fabiusét, Geminus Servilius pedig Minuciusét —, idejekorán megerődítették téli szállásukat, és az ősz hátralevő részében Fabius taktikája alapján, teljes egyetértésben folytatták a háborút. (2) Amikor Hannibal élelemért küldte embereit, ők mindig jókor, a legkülönfélébb helyeken csaptak le rájuk, zaklatták a menetoszlopot, rajtaütöttek a szétszóródott katonákon; egy általános ütközet kockázatát viszont nem vállalták, hiába próbálta az ellenség erre mindenféle fortéllyal rákényszeríteni őket. (3) Így aztán Hannibal az élelemhiány miatt olyan nehéz helyzetbe került, hogy ha elvonulása nem látszott volna menekülésnek, visszatért volna Galliába, mert nem is remélhette, hogy ha a következő consulok is ilyen módszerrel folytatják a hadviselést, el tudja látni seregét ezen a vidéken. (4) Míg Gereoniumnál a tél beállta miatt szüneteltek a hadműveletek, Neapolisból követek érkeztek Rómába. Negyven súlyos arany áldozati tálat hoztak magukkal a Curiába, és így beszéltek: (5) Jól tudják, hogy a római nép kincstárát kimeríti a háború, és mivel nemcsak Itália központjáért és fellegváráért, Róma városáért és annak hatalmáért folyik a küzdelem, hanem a szövetségesek városaiért és földjeiért is, (6) Neapolis lakói úgy tartották méltányosnak, hogy mindazt az aranyat, amit őseik részben a templomok díszítésére, részben vésztartalékul hagytak rájuk, támogatásként felajánlják a római népnek. (7) Ha úgy látták volna, hogy bármi más hasznukat is vehetik a rómaiak, abban is készséggel álltak volna rendelkezésükre. Örömükre szolgálna, ha Róma senazusa és népe a neapolisiak minden vagyonát a magáénak tekintené, (8) és méltónak tartanák őket arra, hogy elfogadják ajándékukat, amelyet tulajdonképpeni értékénél becsesebbé tesz az, hogy jó szándékkal és jó szívvel adják. — (9) A senatus köszönetet mondott a követeknek e nagylelkű figyelmességért, de csak a legkisebb súlyú tálat fogadta el. ! Livius konkrétan egyik forrására, O. Fabius Pictor történetíróra gondol, akitől a Fabius Maximust oly nagyszerű vonásokkal bemutató leírást is átvette, és aki, kezdve a 300 Fabius önfeláldozásán (II. 48—50.), bőségesen gondoskodott arról, hogy családja hagyományait beillessze a római történelembe. ? Livius itt ellentétbe kerül saját korábbi állításával (XXII. 8. 5—6), ahol még maga is igaznak fogadta el, hogy Fabiust a nép valasztotta dictatorra. 99
