Oldal 18 [18]
K. NÉMETH ANDRÁS —- MÁTÉ GÁBOR
A PUSZTAFALVAK TÁJTÖRTÉNETI KUTATÁSA
A KAPOS MENTI ENYŐD PÉLDÁJÁN
Somogy, Tolna és Baranya megyék hármas határánál, a Kapos-völgy déli oldalán
egy jelentéktelennek tűnő vízfolyás csordogál a Kapos berkei felé. Ezt ma Kercse¬
ligeti-vízként tartja számon a hivatalos helynévadás, azonban a környéken élők
régebben Enyedi-vízként, Enyedi-patakként is emlegették, mely nevet a torkolatától
nem messze fekvő, elpusztult középkori faluról kapta. Enyed vagy Enyőd falu több
vonatkozásban is tipikus dunántúli elpusztult település: igen kevés középkori és
török kori írásos forrás szól róla, emlékét a földrajzi nevek tartották fent, a falu
felszíni régészeti emlékeit az elmúlt háromszáz esztendő művelésmód változásai,
a rétek lecsapolása és a gépi földművelés szinte teljesen eltüntették. Enyőd abból
a szempontból is tipikus példa, hogy , holtában" is komoly értéket képviselt és
elpusztulását követően, a 18. században a szomszédos birtokosok között hosszú
pereskedés indult területéért. A birtokviták rendeződése után területén nem létesült
újra falu, hanem egy topográfiai előzmény nélküli uradalmi allódium, puszta" ala¬
kult ki, amely nevében (Bükk puszta) már nem tükrözte vissza a terület középkori
múltját. A régi Enyőd határa Attala és Kercseliget birtokába került, rétek, szántók
és szőlőskertek foglalták el szinte teljes területét, alig hagyva néhány északias
domboldalt a török alatt megerősödött erdőségeknek. Írásunk tehát egy nagyjából
átlagos forrásadottságú és sorsú településről szól, melyhez hasonló példát százszámra
találnánk a Dunántúlról. E példában nem az egyedi, hanem az általános vonások
a legérdekesebbek, vagyis azon tényezők, melyek jóformán minden pusztafalu
esetében tanulmányozhatók lennének. Jakó Zsigmond 72 évvel ezelőtt megjelent,
módszertani szempontból alapvető fontosságú cikkében az elpusztult települések
tömeges feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet, melyek nélkül — véleménye
szerint — sem a középkori magyar falu, sem a 18. századi reorganizáció nem érté¬
kelhető kellőképpen (Jakó 1945: 16-17). Ügy veljük, az alapadatok összegyűjtése,
módszeres számbavétele ma is aktuális feladat. Ehhez kívánunk hozzájárulni a
dolgozat közreadásával, melyben bemutatjuk a pusztára vonatkozó írásos forrásokat
és terepbejárásaink során szerzett ismereteinket, majd levonjuk az egyes tájelemek
továbbélésével és végső soron Enyőd mai képével kapcsolatos konklúzióinkat.
Egy olyan, arányos szerkezetű vázlatot kívánunk közölni, mely fogódzót nyújthat