Oldal 91 [91]
OCR
GEORG MISCH ÉLETÚTJA, MUNKÁSSÁGA Az evokatív nyelvhasználat vele szembeállítva olyan jellegű, hogy nem képes teljesen kifejezni azt, amit megcéloz vele, a megcélzottal szemben elégtelen marad, miközben azért annak révén, hogy ,,rautal” (97) vagy ,,a jelentésk6rbe vonja" (94) a megcélzottra irányítja a pillantást, s mint ahogy már maga a szó is ezt mondja, előhívja a hallgatóban (úgy, hogy a hallgatónak saját erejéből ki kell egészítenie, miközben maga is csupán a sejtés szintjéig jutott el, nem pedig kijelentésbe foglalható tudáshoz). Misch ezt az evokatív nyelvet a legtisztábban a költői szóban látja megvalósulni, amint kihangsúlyozza: ,a szó költői hatóereje, amellyel az általa megérintettet csendülésre bírja. [...] Az evokativ nyelvhasználat ilyenformán a mutatás, a figyelemfelkeltés folytatása és végső felfokozása. Ám [az evokatív mondás] nem korlátozódik [...] a költészetre, hanem az egyáltalában vett nyelv lényegi jellegzetességét jelöli meg. Ez érvényes már a természetes mindennapi nyelveZetre is, ezen túl pedig Misch szerint a szellemtudományi fogalmak megkülönböztető jegyeként lép elő a természettudományokban alkalmazott fogalmakkal szemben." A természettudományos fogalmakat Misch a bevett szóhasználatnak megfelelően „terminusoknak” nevezi, aszellemtudomänyok tipikus fogalmait viszont „evokativ fogalmaknak", amelyeket ugyan a lehetőségekhez képest pontosan körülhatároltaknak tekint, ám mégis úgy látja, hogy valamiképp ,az élet teljessége" is megjelenik bennük a háttérben, illetve a nyelvbe kódolt ősi bölcsességben, amelyet hermeneutikai eljárással lehet , előhívni" — s innen az , evokatív" jelző alkalmazása. Óvakodni kell attól, hogy a szellemtudományi fogalmakat terminusszerűen kívánjuk alkalmazni, mert ezzel félreismerjük mind a fogalmak, mind a tudomány alapvető jellegzetességét. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy voltaképpen nem tételez éles ellentétet Misch az evokatív fogalmak-szavak és a természettudományos, illetve a mindennapi nyelvhasználat fogalmai-szavai között. Misch tézise sokkal inkább azt állítja, hogy önmagában véve a nyelv mindig felkínálja az evokatív megközelítés lehetőségét, csak bizonyos nyelvhasználati módok esetében kimondva vagy kimondatlanul eltekintünk ettől és megállunk a terminus szintjénél. 17 „Das evozierende Sprechen ist demgegeniiber ein solches, das nicht imstande ist, das Gemeinte voll auszudrücken, das dem Gemeinten gegenüber unzulänglich bleibt, das aber, indem es „hinweist” (97) oder „hindeutet” (94) das Gemeinte in den Blick bringt, es, wie das Wort schon besagt, im Hörer hervorruft (so daß es der Hörende aus eigner Kraft ergänzen muß, aber selbst auch nur zu einer Ahnung gelangt und nicht zu einem aussagbaren Wissen). Misch sieht dies evozierende Sprechen am reinsten im dichterischen Wort verwirklicht, er betont „die dichterische Macht des Wortes, das von ihm Berührte zum Klingen zu bringen. [...] Das evozierende Sprechen ist so eine Fortsetzung und letzte Steigerung des Zeigens, des Aufmerksammachens. Aber [das evozierende Sagen] ist [...] nicht auf die Dichtung beschränkt, sondern bezeichnet einen wesentlichen Charakter der Sprache überhaupt. Das gilt schon von der natürlichen Umgangssprache und tritt dann nach Misch als besonderes Merkmal der geisteswissenschaftlichen Begriffe im Gegensatz zu den in den Naturwissenschaften verwendeten Begriffe hervor.” Uo., 438. A belsö idezet Misch Lebensphilosophie und Phänomenologie cimü munkäjäbél valé. + 90 +
